AM: indul a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évek gyakorlatát követve Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára idén is elrendelte a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést – közölte az AM hétfőn az MTI-vel.

Indul a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés
Március 21. és április 18. között az ország egész területén számíthatnak ellenőrzésre az élelmiszer-előállítók, valamint az élelmiszer-forgalmazók, az üzletekben és piacokon egyaránt – írták.
Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte, a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés a húsvéti ünnepekhez köthető gasztronómiai hagyományoknak megfelelő termékekre fókuszál. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által koordinált akció során a járási hivatalok, valamint a Nébih ellenőrei kiemelt figyelemmel vizsgálják a friss (előhűtött és fagyasztott) húsokat, a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítményeket, kiváltképp a húsvéti ünnepek előtt keresett sonkát és a tojást – közölték.
Erdős Norbert hangsúlyozta, az ellenőrök figyelik a piacokon a kistermelői tojásárusítás körülményeit is, különös tekintettel a jelöletlen tojást kínálókra, mely csak az 50 tojótyúk alatti gazdaságok esetében elfogadható. Az összehangolt mustra kiterjed a frissen sütött pékárura, az édesipari termékekre, a különféle borokra és egyéb szeszes italokra, valamint a szezonális, import zöldség-gyümölcsökre. Az ellenőrök figyelni fogják azt is, hogy a nem előre csomagolt hazai gyümölcs és zöldség mellett kihelyezték-e a származásra vonatkozó magyar zászlót – tette hozzá az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
