AM: célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- és borágazatot
A magyar bor a nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése kiemelt feladata az agrártárcának – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Marcaliban, a Somogy vármegyei gazdáknak rendezett fórumon az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay)
Hubai Imre hozzátette, hogy a Somogyi-dombság dűlőin, a balatonboglári borvidék mintegy 3000 hektárján termelt szőlőfajták versenyképesek, a bortermelő vállalkozások a korábbi évek Vidékfejlesztési Programjában 6,8 milliárd forint összköltségű technológiai fejlesztést hajtottak végre.A szőlő- és borágazatot érintő támogatásokról elmondta: szerkezetátalakításra, borászati beruházásokra, melléktermék-lepárlásra, kül- és belpiaci promócióra a Közös Agrárpolitika keretében már megjelentek a felhívások, ezek közül számos jogcím idén is nyitott vagy újra meghirdették. A szőlő szerkezetátalakítás esetén a növényegészségügyi okból történő kivágás utáni újratelepítés is elszámolható – hangsúlyozta.
Ez különösen fontos a 2025 őszén megjelent, a szőlőültetvényeket érintő aranyszínű sárgaság betegség visszaszorítása, az érintett termőterületek újratelepítése érdekében.
Az államtitkár a közlemény szerint ismertette, hogy a kormányzat hét elemből álló országos akciótervet fogadott el 2025 őszén az aranyszínű sárgaság visszaszorítása érdekében. A program részei a fertőzéssel érintett ültetvények intenzív felderítése, a laboratóriumi kapacitások növelése, egy országos növényvédőszeres védekezési program, ennek kapcsán pedig az elérhető növényvédőszerek körének bővítése. A szaporítóanyag-ellenőrzés kiemelt feladata a hatóságoknak, a fertőzött, veszélyt jelentő, elhagyott ültetvényeket a hegyközségi rendszer koordinálása mellett kivágják – tette hozzá. Az ágazatot érintő új pályázatokról szólva elmondta: 2026 első negyedévében innovációra és szakmaközi szolgáltatásokra, köztük tanácsadásra, piaci ismeretek oktatására, valamint borturisztikához kapcsolódóan lehet támogatást igényelni. A generációváltás ösztönzése a szőlő- borágazatban is kiemelten fontos, ezért ez a jogcím még idén pályázható. Támogatás üzemmérettől függően 4 és 20 millió forint között igényelhető – közölte Hubai Imre.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérlet: tizenkilencedik alkalommal segítik objektív adatok a kukoricatermelők fajtaválasztását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elindult a magyar zöldség-gyümölcs ágazati közösségi TÉSZ K+F program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: 2026 az építkezés éve lesz a magyar agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodtak az energiaitalok jelölési szabályai: csak egyértelmű felirattal kerülhetnek forgalomba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
