AM-államtitkár: meg kell erősíteni a magyar élelmiszeripart
A feldolgozott termékeket (sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcs lekvárok) tekintve esett vissza legnagyobb mértékben a magyar termékek aránya az üzletekben, a kialakult helyzet kezelése érdekében a következő hét évben meg kell erősíteni a magyar élelmiszeripart – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Erdős Norbert a műsorban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) múlt héten szerdán közzétett felmérésre reagált, amelyben a hivatal megállapította, hogy visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben. Az összkínálatban a magyar termékek aránya 70 százalék körüli, míg hat évvel ezelőtt még csaknem 80 százalékos szinten állt.
Az államtitkár közölte, a tavalyi felmérésben 16, 2014-ben viszont csupán 13 termékcsoportot vizsgált meg a hivatal, így amennyiben mindkét felmérésben csak a 2014-ben ellenőrzött 13 termékkategóriát veszik figyelembe, akkor 70,5 százalékról már 72,5 százalékra emelkedik az üzletek polcain a magyar termékek aránya.
Erdős Norbert közölte, a Nébih kutatása arra is rámutatott, hogy míg a nemzetközi áruházláncokban 66 százalékos, a hazai üzletláncoknál már csaknem 80 százalékos volt a magyar áruk köre. Ezért az államtitkár kiemelte, „a magyar dolgozók munkáját segítjük azzal, ha magyar terméket vásárolunk”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >Hazai termékek elismerését segíti a minőségrendszerekhez történő csatlakozás
A vásárlók bizalmának növelésén túl piaci előnyökkel is jár a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >„Vérzik az ütőér”: költségbefagyasztást sürget a Hungrail a vasúti árufuvarozás megmentéséért
Amíg a pályavasút nem hozza a szükséges menetrendszerűséget, addig nem…
Tovább olvasom >