AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az év pincészete elismerés átadásán, amit idén a St. Andrea szőlőbirtok érdemelt ki.

(Fotó: Pixabay)
Hubai Imre az AM keddi közleménye szerint az ünnepi eseményen arról beszélt, hogy a St. Andrea pincészetben a család nemcsak háttér és támasz, hanem többgenerációs sikertörténet. Olyan bővizű forrás, amely tele van építő energiákkal, tudással és tenni akarással. Ez a láthatatlan, mégis eleven összetevő méltán emelte nemzetközi szinten is a legnagyobbak közé Lőrincz Györgyöt és a St. Andrea pincészet borait. Egyben tovább erősítette az egri borvidék évszázados jó hírét – tette hozzá. Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte: az idei díj, az Év Pincészete Magyarországon egyértelmű elismerése annak, hogy Egerszalókon a siker nem pusztán pillanatnyi állapot, hanem hosszú távú és komplex munka eredménye.
A St. Andrea a magyar borászat egyik legfényesebb csillaga
Borkészítési filozófiájuk fókuszában a termőhely központú borkészítés, a dűlőszelekció és a magas minőségű (Superior, Grand Superior) házasítások állnak. Hubai Imre ismertette, hogy a kormányzati támogatásoknak köszönhetően a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben az idei évben csaknem 28 millió euró, a 2024-2027-es időszakra pedig összesen mintegy 112 millió euró forrás áll majd rendelkezésre. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatása pedig éppen ezekben a hetekben igényelhető. A pályázatok augusztus 15-ig nyújthatók be. A beruházási támogatások beadását pedig a szüret utáni időszakra ütemezték, ezeket az igényeket november 15. és december 15. között tudják majd beadni – tette hozzá az államtitkár.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hagyomány és innováció: Az ország legszebb gyümölcstermesztő birtokának adott át díjat a Greenman
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >