Falusi családi vállalkozásokat segítő programot indít a CÖF-CÖKA

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 29. 11:13

Falusi családi vállalkozások megvalósítását segítő programot indít útjára a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

gyumolcs2

Csizmadia László, a CÖKA elnöke, a CÖF alapítója a keddi fővárosi sajtótájékoztatón közölte: a helyi közösségek megszervezésével, oktatások indításával, a pályázati lehetőségeket tartalmazó kiadványokkal, illetve kisgépek vásárlását lehetővé tévő programokkal akarják segíteni a vidéki kisvállalkozásokat.

Mindehhez rendelkezésre áll a CÖF nyolcezer szellemi honvédője, akik közül sokan önkéntesként fogják segíteni a két-hároméves program megvalósítását – tette hozzá.

Emlékeztetett arra: az elmúlt ősszel stratégiai megállapodást kötöttek a földművelési tárcával és a magyar élelmiszerláncokkal, annak érdekében, hogy a segítségükkel megszervezhessék a helyi termelői közösségeket. Ezek nyomán lehetségesnek tartják egy olyan kisgépbeszerzési program megvalósítását, amelynek segítségével a termelők többletértéket állíthatnának elő. Példaként említette, hogy egy pasztőröző kisgép segítségével a gyümölcsből gyümölcslé állítható elő, de gyorsfagyasztó, aszaló vagy tésztakészítő gépekkel is növelni tudják termékük értékét a falusi gazdálkodók. Az élelmiszerláncoktól pedig azt kérik, hogy csomagolóanyagokkal, üvegekkel, dobozokkal, címkékkel segítsék a kisvállalkozásokat és vegyenek részt a termékek értékesítésében.

Javasolni tervezik a kormánynak, hogy a közfoglalkoztatottak egy részét irányítsák ezekhez a vállalkozásokhoz, ami azt jelenti, hogy a betanulás után nem az állam, hanem ezek a cégek foglalkoztatnák tovább az embereket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink