Almafogyasztást népszerűsítő kampány indult

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 17. 11:59

Rekordtermés várható az idén almából, amelynek értékesítését az orosz embargó is nehezíti, ezért a Földművelésügyi Minisztérium (FM) több intézkedéssel is segíti az almafogyasztás népszerűsítését, és a termelők támogatását – számolt be a kormányszóvivő és a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

alma

Kurucz Éva kormányszóvivő ismertette, hogy a szakmai előrejelzések szerint idén mintegy 780-800 ezer tonnás almatermés várható, ami az elmúlt évek átlagánál 40 százalékkal magasabb, rekordtermésnek számít. A magyar almatermelők nincsenek könnyű helyzetben, az orosz embargó miatt is sok a káruk, ami a megélhetésüket veszélyezteti. A kormány ezért számos eszközzel segíti a termelőket – mondta, és a kártalanítás, közvetlen támogatás mellett fontosnak nevezte, hogy a lakosság tudatosan fogyasszon magyar almát, és abból készült termékeket. Ha minden ember naponta legalább egy almával többet tesz bele a kosarába, azzal több száz magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá – mondta. Megjegyezte, hogy Magyarországon az átlagfogyasztás fejenként évi 15 kilogramm, a gyümölcstermesztés 60 százalékát pedig az alma adja.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy több akciót is indítottak az almafogyasztás népszerűsítésére, és a termelőket is többféle támogatással segítik. Közölte: a kormány egyebek között bevezette az almasűrítmény tárolási támogatását, ami később a készleteknek az iskolagyülölcs programban való felhasználását is lehetővé teszi. Tájékoztatása szerint az Európai Unió által biztosított támogatás keretében 226 termelő nyújtott be igényt 35 ezer tonna termés be nem takarítására, ami azonban véleménye szerint kevés, a pályázatok értékelése még tart.

A miniszter a gazdaszervezeteknek és a terméktanácsoknak azt javasolta, hogy kezdeményezzenek értékesítési akciókat a nagyobb városokban, lakótelepeken, mivel ha néhány kilogrammal többet vásárolnak, akkor az idei termékfelesleg elfogyasztható, és így kevesebb importált déligyümölcs fogy. További lehetőségek között említette, hogy novemberben az almapálinkát népszerűsítik majd nagykövetekkel és közéleti személyiségekkel együtt magyarországi pálinkafőzdékben, a tárca dolgozói pedig közvetlenül a termelőktől vásárolhatnak a gyümölcsből.

Negyvenmillió forintos keretösszeggel almapromóciós marketingkapmányt indítottak, ezzel 6 áruházláncban 50 termékbemutatón mutatják be a magyar almát a vásárlóknak. Reményét fejezte ki, hogy az agrárkamara és a gazdák szervezetei is részt vesznek majd az almafogyasztást népszerűsítő kampányban.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fejenként tizenöt kilogrammos éves átlagfogyasztás nagyon alacsony, ennek akár a dupláját is el kellene fogyasztani az egészség megőrzéséhez. Közölte, hogy a tárca 2 millió forintért vásárolt almát, amelyet karitatív szervezetek segítségével juttatnak el a rászorulóknak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink