Állami támogatással bővíti tatabányai üzemét a Lipóti Pékség

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 18. 11:20

A Lipóti Pékség tatabányai üzemének 308 millió forintos fejlesztését a kormány 108 millió forinttal támogatja a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter pénteken az üzemben, majd a támogatásról szóló oklevelet átadta a társaság tulajdonosának.

Lipot.Pekseg

Varga Mihály elmondta, a nagyvállalatoknak szóló program 3 milliárd forinttal indult 2015-ben, 2016-ra a támogatási keret 15 milliárd forintra nőtt. Az első időszakban 14 hazai vállalat kapott vissza nem térítendő támogatást költségvetési forrásból.

A miniszter kiemelte, a 3 milliárd forintos állami támogatás segítségével 8,6 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Magyarországon. Ezeknek köszönhetően 500 új munkahely jön létre országszerte.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben az adósságcsapdából kiszabadulást és az új munkahelyek létrehozását tűzte ki legfontosabb céljául. A munka eredményként a bruttó hazai termék 2014-ben 3,7 százalékkal, majd 2015-ben 2,9 százalékkal növekedett.

„Vissza tudtunk kapaszkodni abba a csoportba, ahol korábban is voltunk. Magyarország sereghajtóból újra a visegrádi országok éltanulói közé tudta felküzdeni magát” – jelentette ki Varga Mihály.

A miniszter kiemelte, hogy az ország pénzügyi helyzete stabil. Az elmúlt hetekben több nemzetközi intézet is elismerte, hogy Magyarország sérülékenysége csökkent a legnagyobb mértékben a közép-európai régióban – mutatott rá.

Varga Mihály szólt a közép-dunántúli régió teljesítményéről is. Ez a régió Magyarország fejlettebb térségei közé tartozik, foglalkoztatási szintje a legmagasabb az országban, megközelíti a 68 százalékot, ami 4 százalékponttal magasabb az országos átlagnál.

Ismertette, hogy a megyei székhelyű gazdasági szervezetek 2015-ben 185,6 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, közel tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A beruházások csaknem kétharmada, 120 milliárd forint a feldolgozóiparhoz kötődött, amelyből 43 milliárd forintot tettek ki a járműipari vállalkozások fejlesztései.

A miniszter kitért Komárom-Esztergom megyére is, ahol a foglalkoztatottak száma 127 ezerről 136 ezerre nőtt 2010 és 2015 között. A munkában állók számának növekedése döntő részben a versenyszférában valósult meg, a közfoglalkoztatás keretében dolgozók száma nem éri el a 3 ezer főt a megyében – jelezte a tárcavezető.

Tóth Péter, a Lipóti Pékség cégcsoport tulajdonosa az MTI-nek elmondta, a társaság három év alatt közel egymilliárd forintot fordított a tatabányai sütőüzem fejlesztésére. A mostani 308 millió forintos bővítés 20 új munkahelyet teremt.

A cégcsoportnál közvetlenül 400-nál több ember dolgozik. Az alvállalkozókkal együtt közel 2000 embernek biztosít megélhetést a társaság, amelynek árbevétele 2015-ben megközelítette a 10 milliárd forintot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink