Alkoholos italokkal kísérletezik a Coca-Cola Japánban
A vállalat honlapján készített interjúban Jorge Garduño, a Coca-Cola Japan elnöke elmondta, hogy a vállalat kísérletezik az új alkoholos Chu-Hi itallal. A Chu-Hi egyfajta konzervital, amely kizárólag Japánban ismert, és magában foglalja az alkoholt, amelyet hagyományosan a shōchū nevű desztillált italból készítenek szénsavas víz és ízesítők hozzáadásával. Ez lenne az első alkalom, hogy a globális italok óriása az alkohol szegmensbe költözik a cég 125 éves történetében.
– Korábban még nem teszteltünk az alacsony alkoholtartalom kategóriájában, de ez egy példa arra, hogyan folytatjuk a fő területeken kívüli lehetőségek feltárását – mondta Garduño, aki szerint a japán piac hihetetlenül dinamikus, erősen versenyképes és az innováción alapul.
Bár az új alkoholtartalmú italokat Japánban próbálják meg forgalmazni, Garduño nem tartja valószínűnek, hogy az italt a világpiacra is bevezessék.
– Nem hiszem, hogy a világ minden tájától elvárható lenne a Coca-Cola ilyen jellegű jelenléte – tette hozzá.
A Coca-Cola számos olyan terméket gyárt, amelyek kifejezetten a japán piacon vannak, beleértve a tea- és kávékészítmények széles választékát, valamint a Coca-Cola Plust, amely hozzáadott rostokat tartalmaz.
Kapcsolódó cikkeink
Élesztőalapú tejhelyettesítőt fejlesztett Japánban az Asahi
Az Asahi Group Japan új LIKE MILK nevű terméke Japán…
Tovább olvasom >AI-alapú automatát tesztel a Coca-Cola
A Coca-Cola az ausztráliai Sydney repülőterén mutatta be legújabb fejlesztését,…
Tovább olvasom >Display 2.0 – így néz ki a jövő bolttere
Okoseszközzé válik a bolti display – derült ki a Shop!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >