Alkohollal ünnepel a világ

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 09. 13. 00:00

Alkoholos italok főként otthon baráti körben, illetve családi körben, valamint étkezéskor fogynak világszerte – derül ki a GfK több mint 30 országban mintegy 30.000 megkérdezéssel készülő Roper Jelentéséből.

 

Nyugat-Európában alkoholfogyasztás szempontjából
legnépszerűbbek a bulik, második helyen az otthoni családi kör áll, amit az
éttermek követnek a rangsorban.
A magyarországi alkoholfogyasztási szokásokat szintén az
otthoni fogyasztás túlsúlyával jellemezhetjük – így például nem egészen a
megkérdezettek ötöde nyilatkozott úgy, hogy étteremben fogyaszt alkoholos
italokat. Ez vélhetően összefügg azzal a ténnyel, miszerint a magyarok
viszonylag kis hányada jár rendszeresen étterembe, vendéglőbe. Az összes, a
felmérésben résztvevő ország átlagától nagymértékben elmarad hazánkban azoknak
az aránya, akik saját bevallásuk szerint sporteseményeken, az otthon, illetve
bárban egyedül fogyasztanak alkoholt.

Milyen alkalmakkor fogyasztott Ön alkoholt az elmúlt hónapban?
(az adatok az említések százalékában kifejezve)

Magyarország

Globálisan

barátok otthonában

48

43

otthon, étkezéshez

44

53

otthon a családdal

39

34

bulikon

33

42

vacsora után otthon

33

38

étteremben vacsorához

18

21

bárban barátokkal

16

14

otthon egyedül

14

31

étteremben ebédhez

12

17

vacsora előtt otthon

11

8

sporteseményen

4

13

üzleti ebédkor

2

5

bárban egyedül

1

7

Forrás: GfK Roper Jelentés, 2007

A felmérés eredményei szerint az alkoholt fogyasztó felnőtt
lakosság körében világszerte a sör a legnépszerűbb ital. A válaszadók több mint
harmada (34 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a vizsgált italok közül a sör az,
melyet legalább havi rendszerességgel fogyaszt. Ez az arány a nyugat-európai
összátlagtól jelentősen, mintegy 10 százalékkal elmarad. Magyarországon a
válaszadók 39 százaléka, a Cseh Köztársaságban pedig 49 százalék nyilatkozott
úgy, hogy sört fogyaszt a leggyakrabban.
A sör mellett a vörös- és fehérbor a két másik, komoly
népszerűségnek örvendő italféleség. Az összes megkérdezett 17 százaléka a vörös,
míg 12 százalékuk a fehér fajtát kedveli. Nyugat-Európában ennél lényegesen
magasabb a saját bevallásuk szerint legalább havi rendszerességgel bort
fogyasztók aránya: vörösbort 38 százalék, fehérbort pedig 28 százalék tölt
rendszeresen poharába. Magyarországon arányuk 25 százalékra és 16 százalékra
tehető.

Az adatok szerint alkoholt a fogyasztók elsődlegesen ünneplés
okán isznak, másrészt azért, mert élvezik az ízét. Fontos, hogy sokak számára
az alkoholfogyasztás egyfajta társas tevékenység, közös program a barátokkal.
Az olyan motivációk, mint „oldja a gátlásaimat, segít, hogy társasági ember
legyek", „jobban érzem magam tőle, amikor lehangolt vagyok" és „jó benyomást
kelt barátaim vagy kollégáim körében" a lista utolsó negyedében sorakoznak.
Magyarországon az alkoholfogyasztás harmadik legtöbbek által említett oka az,
hogy egyszerűen az ilyen italok jól illenek az étkezésekhez.
 

Kapcsolódó cikkeink