Alapvető változás jön a legtöbb magyar bolt pénztáránál
Januártól – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – idéz Gion Gábornak, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárának a Magyar Nemzetnek adott interjújából a Pénzcentrum.
Az államtitkár az interjúban kifejtette: a parlament által múlt héten elfogadott módosítás megköveteli a kereskedelem online kasszát használó szereplőitől, hogy garantáljanak készpénzmentes fizetési lehetőséget.
Szóba jöhet a bankkártyás vagy telefonos fizetés elfogadása, ez esetben POS terminált kell rendszeresítenie az üzletnek. Megfelelő az is, ha a kereskedő az azonnali banki átutalás lehetőségét kínálja fel, illetve, hogy a fogyasztó telefonja segítségével utalja át a vételárat.
Ez utóbbi folyamat még nem elég gördülékeny, de a pénzügyi kormányzat abban bízik, hogy a bankszféra és a kommunikációs szektor még az idén fejleszt olyan mobiltelefonos alkalmazásokat, amelyek néhány másodpercre rövidítik az ilyen fizetést – jegyezte meg Gion Gábor.
Az államtitkár elmondta: a bankkártyás vagy elektronikus fizetés lehetővé tételét azon üzletek számára írták elő, ahol online pénztárgép működik. Jelenleg 60 ezer olyan kereskedőt tartanak nyilván, amely online kasszát használ, de csak készpénzt fogad el. Nekik január 1-jéig fel kell készülniük a jogszabály hatályba lépésére – jelezte Gion Gábor.
Rámutatott: az elektronikus fizetés hasznos lehet a feketegazdaság ellen. Az elektronikus fizetés adatait ugyanis nem lehet eltitkolni, nyoma marad akkor is, ha a kereskedő nem üti be a tételeket a pénztárgépbe.
Az új szabályoknak egyéb kedvező hatásuk is van – hívta fel a figyelmet -, mérsékelhetik például a gazdaságban forgó készpénz mára óriásira duzzadt mennyiségét. A készpénz kezelése, szállítása, őrzése, számolása évente akár 400 milliárd forintba is kerülhet, ezt pedig a fogyasztóknak kell kifizetniük – emelte ki. Az elektronikus fizetés a koronavírussal szembeni küzdelem hatékony eleme is lehet – fűzte hozzá.
Gion Gábor közölte: a mostani szabályváltozásokat hamarosan újabbak követik. A Pénzügyminisztériumban folyamatban van a banki digitalizációval kapcsolatos jogszabály előkészítése, a javaslatcsomag az ősszel a törvényhozás asztalára kerülhet.
Az érintéses bankkártyás fizetésről, a pay pass-ról az államtitkár elmondta: az év végéig érvényes a válság idején hozott szabály, amely szerint 15 ezer forintot lehet a PIN-kód megadása nélkül, pusztán a kártya terminálhoz érintésével kifizetni. A kormányzat álláspontja szerint a 15 ezres felső határ megfelelő. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >Gazdag zöldségkínálattal találkozhatnak a fogyasztók a húsvét előtti időszakban
Bőséges zöldségkínálattal várják a vásárlókat a hazai boltok, a hazai…
Tovább olvasom >Jóval kevesebbet költünk húsvétkor, mit karácsonykor, de azért 30%-kal többet, mint egy nagybevásárlásnál
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >