Alacsony lojalitás, sok promóció az öblítőknél

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 02. 05. 08:00

Az öblítőszerek piaca évente két-három új illattal bővül, de a fogyasztók számára az illat tartóssága és intenzitása is fontos, ezért a gyártói fejlesztések ezen a területen szintén aktívak. Az öblítőszerek 2008-ban is a leggyakrabban promóciózott termékeknek számítottak.Apiacot a három nagy öblítőmárka aktivitá-sai határozzák meg. A Nielsen adatai szerint az öblítőszerek piaca tavaly mennyiségben és értékben némileg bővült. A forgalom nagy része továbbra is a hipermarketekben realizálódik, sőt a 2007-es őszi időszakhoz képest az elmúlt év őszén a 2500 négyzetméter fölötti üzletekben 0,5 százalékban növekedett is. Hasonlóan pozitív tendenciát élhettek át a vegyiáru-üzletek, ahol a mennyiségi bővülés 1,5 százalékos volt. A vizsgált időszakban az öblítőkoncentrátumok értékesítési aránya mennyiségben és értékben egyaránt nőtt.
– Az öblítőt vásárlók elsősorban a márkázott termékeket keresik, ezek közül pedig elsősorban az ár szerint választanak, s kevéssé lojálisak egy-egy márkához. Ezért van az, hogy az öblítőpiac az egyik leginkább promócióvezérelt piac. Mivel a csatornák is egyre inkább versenytársai egymásnak, ezért partnerspe-cifikus ajánlatokra van szükség, olyan akciókra, amelyek máshol nem elérhetőek, vagy csak későbbi időzítéssel. Mi lehetőségeinkhez képest igyekszünk a partnereknek az ilyen jellegű igényeihez illeszkedni, s egyre inkább láncspecifikus promóciókat szervezni – tájékoztat Aranyi László, az Unilever trade marketing menedzsere.

Illatfelszabadulás
Gyors tempóban zajló életük szebbé tételére egyre többen fordulnak a már az ókorban ismert aromaterápiához, hogy felébresszék érzékeiket, és kiszabaduljanak a mindenna-pok szorításából.
Tavaly ősszel a Henkel által megújított Silan Aroma-therapy öblítőcsaládjának segítségével ez lehetővé válik, hiszen segítségükkel aromaterápiás élményben részesülhetünk éjjel és nappal. Különböző hangulatunkhoz illően, hatféle kifinomult, divatos virágillat közül választhatunk az új Silan Aromatherapy termékcsaládból, amelyek fantasztikus puhasággal és intenzív illattal töltik fel ruháit reggeltől estig. Az új Silan Feel Attractive variánstól – kifinomult orchidea- és nyárirózsa-kivonattal – az új Silan Feel Fun variánsig – maracuja- és cseresznyevirág-kivonattal – mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő illatot.
– A továbbfejlesztett új Silan Aromatherapy termékcsalád – új névvel, új, modern kinézetű flakonnal és azonnal megjegyezhető aranycsepp logóval – évszázadok tudományát ötvözi a Silan évtizedes tapasztalataival – hangsúlyozza Vinczefi Levente, a Henkel Magyarország Kft. termékmenedzsere.
A megújult Coccolino öblítő-koncentrátumok különlegessége, hogy olyan illatfelszabadító formulával rendelkeznek, amely az illatot mozgás hatására még intenzívebben engedik ki, így a ruha minden egyes viselése igazi élménnyé válik. A mikroméretű illatkapszulák az öblítőben a ruhákra rakódnak öblítés közben, majd mozgás vagy dörzsölés hatására felnyílnak, és kibocsátják az illatanyagokat, így egész nap árasztják magukból a frissességet.
– A nyáron csomagolásában is megújult Coccolino termékcsalád öt tagja tartalmazza az új formulát: a Napérlelte narancs (Orange rush), a Dzsungel zöld (Green burst), a Csobbanó kék (Blue splash), a Bimbózó rózsaszín (Pink thrill) és az Igéző sárga (Sunfresh) – tudtuk meg Aranyi Lászlótól.
– Jellemző trend a piacon az elmozdulás a nagyobb, 2 literes kiszerelések, illetve a kisebb prémium termékek irányába. Ezek az új, különleges igényeknek és elvárásoknak megfelelő, prémium összetevőket tartalmazó termékek azoknak szólnak, akik valami másra, többre vágynak egy öblítőtől, mint hogy egyszerűen jó illatú legyen – mondja a szakember.
A Nielsen szórólapfigyelő kutatásai szerint tavaly a Lenor volt az egyik legtöbbet akciózott termék a vegyiáru-kategóriában. A Procter & Gamble öblítője az illatok teljes skáláját kínálja a friss, könnyed parfümöktől kezdve a gyümölcsös aromákon át a virágillatokig. Tavaly a Lenor csomagolását is elérte a fazonigazítás, a megújult flakonok könnyed eleganciát képviselnek.
Az idén tulajdonost váltott EVM Zrt. 2008 januárjában új aromaterápiás Bip öblítőcsaláddal jelent meg a piacon. A Bip Emotion, Bip Hawaii Sunset és a megújult Bip Soft & Relax öblítőkoncentrátumok mindegyike különleges, egzotikus illóolajokat tartalmaz.

A kommunikáció új útjai
A mosószerek és öblítők a televíziós hirdetési piac stabil szereplői évek óta, de aktív jelenlét jellemzi ezeket a termékeket a női lapok piacán is. Arra a kérdésre, hogy idén milyen reklámkeret-csökkenésre számítanak, a gyártók még nem tudtak pontos választ adni, ügynökségi és céges oldalon egyaránt a kivárás a jellemző.
A Coccolino hosszú idő óta olyan szereplője a piacnak, amely a televízió mellett aktív kommunikációs eszközként használja az internetet, saját honlapot épített, s év közben is különböző online megjelenésekkel operál. A többi márka ilyen mértékben még nem fedezte fel az internet nyújtotta márkaépítési és közösségteremtési lehetőségeket.
A Coccolino honlapján ugyanis az illatleírások mint információk mellett játékok is találhatók, amelyek a márka hangulatát igyekeznek átadni az érdeklődőknek. Ilyen nagy népszerűségnek örvendő felület például a Coccolino frissesség messenger, mellyel felvidító üzenetet küldhet barátjának, illetve a „Melyik illat illik önhöz?’’ rovat, ami a személyiséget hozza össze az illatvariánsokkal.
A reklámeszközök alkalmazásának súlyában várhatók változások, a fókusz a jövőben egyre inkább a BTL-re helyeződik át – mondja Aranyi László.
Az Unilever aktív partner a speciális bolti kihelyezések alkalmazásában. A keresztkategóriás copackek, árakciók ma már az operációs stratégia részeit képezik. A klasszikus recept, a mosószermárkákkal történő együttes kihelyezés mellett 2008 egyik sikertörténete volt a Coccolino duopack+Domestos fehérítős csomag.
Erős-Hajdu Szilvia

Kapcsolódó cikkeink