Alacsony a meggy felvásárlási ára
Alacsony a meggy felvásárlási ára Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, ezért a termelők akár a fán is hagyhatják a termést – tájékoztatta egy helyi őstermelő a kialakult helyzetről az MTI-t.
Az MTI ezzel kapcsolatban megkereste Ledó Ferencet, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnökét, aki elmondta, hogy a meggy kilójáért más-más árat fizetnek a felvásárlók, aszerint, hogy az étkezési minőségű vagy csak ipari feldolgozásra alkalmas. Hozzátette: az étkezési meggy kilogrammjáért most a termelő 150-180 kaphat, míg a felvásárlók az ipari meggyért kilónként 70-80 forintot adnak. Ez utóbbi esetben a 90-100 forintos kilónként ár volna a kívánatos – mondta a FruitVeB elnöke.
A feldolgozók azzal indokolják az ipari meggy alacsonyabb felvásárlási árát, hogy a múlt évről még jelentős készleteik vannak raktáron. Az alacsonyabb ár mellett hozzák még fel érvként azt, hogy a mostani felvásárlási árral kerülhető csak el a veszteséges működés.
A meggytermelők az idén mintegy 60-65 ezer tonna termésre számítanak. Ebből mintegy 12-15 ezer tonna az étkezési meggyre számítanak a termelők. Az igazi megmérettetés a termelők számára várhatóan e hét végén, a jövő hét elején kezdődik – vélekedett Ledó Ferenc. Hozzáfűzte: a korai fajták ugyanis leérnek és ebből van kevesebb.
A FruitVeB elnöke ugyanakkor utalt arra, hogy van már most is olyan felvásárló, amely 65-90 forintot is ad az ipari meggy kilójáért. De kérdés szerinte, hogy azok a termelők, akik az olcsóbb árért nem adják oda a termést a felvásárlóknak, mit csinálnak. Egyes információk szerint azoknak, akik nem akarják a 70-80 forintos árért odaadni a meggy kilóját a felvásárlóknak, összesen 6-10 ezer tonna közötti értékesítési mennyiségük van. Kérdés ugyanakkor Ledó Ferenc szerint, hogy a szóban forgó mennyiséggel miként befolyásolható esetlegesen a piac. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >