Aki válaszol:
Dr. Köves AndrásIlyenkor sokan elmondják a klisészöveget, hogy „ideje volt új kihívások után nézni”. Nem fognak meglepődni az engem ismerő olvasók – nálam nem erről volt szó. Fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos üzleti folyamatok távlatos megítélésében markánsan eltért a véleményem a tulajdonosok érdekeit képviselni vélő, Genfben székelő európai menedzsmenttől. Ezért aztán az úriemberekhez méltó megoldás mellett döntöttem.
– Lehet konkrétabban tudni, hogy mi volt ez az ellentét?
– Erről még nem beszélhetek, hiszen szerződés köt az üzleti titkok megtartására. Tankönyvi szinten annyit mondhatok, hogy a piac szegmentálásában tért el a véleményünk. Ehhez jöttek jelentős megközelítésbeli különbségek az exportpiacok kezelésében.
– Ha az előbbi konfliktusokat leszámítjuk, mi volt ennek a négy évnek a szép oldala, amire szívesen emlékszik vissza?
– Szerencsére van mire. Egy remek csapatra, akik közül néhányan már nemzetközi szinten folytathatják. Remélem, nem tagadják le, honnan indultak. Aztán a 40 százalékkal megnövelt belföldi forgalomra, megduplázott exportra, az erre alapozott martfűi beruházásra, ami a kerítésen belül Európa legnagyobb és legkorszerűbb étolajgyára lett.
Folytathatnám a szép emlékek sorát a három új, üzembe helyezett palackozósorunkkal, de betöltött pozíciómból kifolyólag legfőképpen arra vagyok büszke, hogy kitaláltuk a márkáink „lelkét”. A Vénusz a konyhai örömökre , a főzés kreativitására, a család összefogására fokuszál az étkezőasztal körül, akár generációkat összekötve, ami egy tradicionális, de mégis mindig megújuló márkánál természetes. Nagyon várom a márkacsalád új tagját, amely még névadás előtt áll, és a kültéri nyári hússütés örömét csempészi a konyhába egész évben, emellett formavilágában is újat hoz.
A Floriol nehezebb dió volt – az egészség mindig nehezebben kommunikálható. A most megjelenő Floriol Duo pontosan illik az általunk kialakított négy niche egyikébe.
Végül, de nem utolsósorban – habár mindig a fogyasztó az első – büszke vagyok a beszerzéssel mint szakmával fenntartott kapcsolataimra. Sokan hiszik eladói oldalon, hogy nyúzógépekkel ülnek vagy állnak szemben. Ez óriási tévedés. A beszerzés egy szakma, ugyanúgy kőkemény számokkal mérik. És az az eladó, aki nem törekszik arra, hogy ezeknek a számoknak megértse a logikáját, kudarcra van ítélve. A Lánchíd Klubban folytatott munkámra is ha egy mondatban össze kellene foglalni, azt mondanám: a konszenzuson alapuló kereskedés kultúrájának terjesztése.
– Most mi következik?
– Erről még korai beszélni. Egy biztos: csak a volt cégemtől „léptem olajra”, az FMCG-ből nem…
Párbeszéd rovatunk fő célja, hogy aktuális kérdésekről kérdezzék a szakma neves képviselői egymást. A következő számban dr. Köves András teszi fel kérdését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >