Aki válaszol:

Dr. Véha Antal, dékán, SZTE Mérnöki KarMindenekelőtt köszönöm a lehetőséget, hogy a magazin hasábjain számolhatunk be a magyar élelmiszer-ipari felsőoktatás, ezen belül a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar munkájáról.
Mint azt bizonyára többen ismerik, a magyar felsőoktatás az úgynevezett bolog-nai rendszer szerint végzi tevékenységét. Az európai egyetemek, főiskolák közül az elsők között vezettük be a kétlépcsős oktatási rendszert, amely – ha jobban belegondolunk – ennél szélesebb körű, hiszen a felsőfokú szakképzés és a doktori képzés is idetartozik.
A hagyományos főiskolai-egyetemi oktatással szemben a duális képzés annyiban új, hogy az egyetemi alapképzés (amelyet BSc-, más néven bachelorképzésnek is neveznek) sikeres elvégzése után a hallgatóknak lehetőségük nyílik az úgynevezett mesterképzésben (rövidítve MSc) való részvételre. A munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelve az alapszakon végzettek elegendő elméleti muníciót kapnak a további (mester) képzés elvégzésére, és emellett elegendő gyakorlati jártasságot szereznek ahhoz, hogy az iskolapadból kikerülve elhelyezkedhessenek.
Meggyőződésünk, hogy – az Európai Unióhoz történt csatlakozással – a jelenleginél lényegesen nagyobb számban van szüksége társadalmunknak jól felkészült műszaki, agrármérnökökre.
Az egységes európai oktatási térséghez történő csatlakozás után karunk képzési struktúrája és felépítése, sőt – a feladatoknak megfelelően – elnevezése is változott. Jelenleg mind az egyetemi alapképzés, mind a mesterképzés szintjén műszaki, gazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszer-ipari szakembereket képzünk.
Sokan talán furcsának találták a névválasztást, de szeretném ezzel kapcsolatban kifejteni a mérnökség társadalmi szerepvállalását és feladatát. Talán nem tekintik szakmai sovinizmusnak, ha azt mondom, hogy a társadalomnak sokkal több mérnökre van szüksége. Szép magyar nyelvünkben benne van: a mérnök mér, számol, tervez, elemez. A feladatokat nem kiragadva nézi és értelmezi, hanem komplexen látja. Az összefüggések ily módon történő értelmezése segíti megérteni azokat a jelenségeket is, amelyek izolálva, tisztán laboratóriumi körülmények között nem, vagy éppen másképpen „működnek”. Mindenképpen a mérnökök között kell megemlítenünk az élelmiszer-mérnököket, és idetartoznak a gazdasági agrármérnökök is, akik az agrárium gazdasági folyamatainak átfogó működését irányítják, szabályozzák.
Ki kell jelentenünk, hogy az élelmiszer stratégiai termék. Az élelmiszer-előállítás jelentősége – az alapanyag-termeléstől a feldolgozáson keresztül az értékesítésig – messze túlmutat GDP-arányos helyzetén.
A kutatások egyik frekventált területe a világban a funkcionális élelmiszerek fejlesztése. Az élelmiszerszakma már régóta tudja, hogy az élelmiszerek negatív, illetve pozitív irányba is képesek befolyásolni az ember egészségi állapotát. Örvendetes módon ebbe a kutatásba egy évtizede az orvosi szakma is bekapcsolódott. A kimutatási eljárások javulásával egyre több komponensről állapítható meg az egészségvédő hatás. Persze a kutatók felelőssége nagy, hiszen az emberi szervezet bonyolult; az egyszerűsítő feltételezések gyakran tévútra terelik a fogyasztókat.
A kutatási tevékenységek során folyamatosan szem előtt kell tartani a szélesebb értelemben vett szakmai igényeket; ma már teljesítmény nélkül nem lehet pályázati vagy vállalati forrásokhoz jutni. Azt is minden érdekelt tudja, hogy a felsőoktatás finanszírozása forráshiányos. Véleményem szerint a megoldás egyik kulcsa az összefogás lehet; a címben megfogalmazott társadalmi kihívásoknak egységesen, az intézmények közötti kooperációval tudunk eredményesen megfelelni. A mérnöki kar kész a kooperációra; Innovációs és Technológia Transzfer Irodánk alapvető feladata az együttműködési lehetőségek felkutatása és kiaknázása, hiszen a kutatási eredmények szinergens módon visszahatnak az oktatásra.
A kérdésre tehát az összefoglaló, rövid válaszom az, hogy az összefogás erejével, az oktatási programok folyamatos fejlesztésével, valamint a komplex tudást biztosító mérnöki megközelítéssel lehet a felsőoktatási intézmények oktatási és kutatási programjait a XXI. századi táplálkozástudományi és fogyasztói elvárásokhoz igazítani.

Pár­be­széd ro­va­tunk fő cél­ja, hogy ak­tu­á­lis kér­dé­sek­ről kér­dez­zék a szak­ma ne­ves kép­vi­se­lői egy­mást. A kö­vet­ke­ző szám­ban dr. Véha Antal te­szi fel kér­dé­sét.