Ajánlatot tesz Daniel Kretinsky a Casino-ra
Daniel Kretinsky cseh befektető tőkeemeléssel venné át az irányítást a nehéz helyzetben lévő francia Casino kiskereskedelmi csoport felett. A kiskereskedő azonban maga is tárgyalásokat folytat az Intermarchéval az együttműködés elmélyítéséről.
Az irányítás megszerzése
A Casino mintegy 4,5 milliárd eurós adóssággal küzd. Az EP Global Commerce, Kretinsky befektetési alapja 750 millió euróval kívánja kiegészíteni a bajban lévő francia kiskereskedelmi csoport tőkéjét. Az alap a meglévő részvényeseknek is lehetőséget adna további 350 millió euró tőke jegyzésére. Így lehetővé válna a Casino részvényeinek már most is 10,1%-át birtokló Kretinsky számára, hogy átvegye a cégcsoport feletti irányítást.
Válaszában a Casino közölte, hogy a javaslatot átgondolja, ugyanakkor rámutatott, hogy a javasolt tranzakció a meglévő részvényesek számára „jelentős” híguláshoz vezetne. A vállalatcsoport fontolgatja, hogy mediátorok kijelölését kéri. Kretinsky ajánlata emellett nagyon feltételes: a hitelezőknek és a francia hatóságoknak bele kell egyezniük, illetve kérdés az is, hogy a jelenlegi legnagyobb részvényes, Jean-Charles Naouri vezérigazgató, mit gondol az ajánlatról.
Együttműködés az Intermarchéval
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Casino április 24-i bejelentése szerint tárgyalásokat folytat a Groupement des Mousquetaires (Intermarché) csoporttal a két cég beszerzési együttműködésének kiterjesztéséről a Teracttal tervezett közös vállalatra. Az új struktúrában az elkövetkező években néhány száz, együttesen legalább 1,1 milliárd eurós forgalmat bonyolító üzlet is átkerülne az Intermarché-hoz, továbbá a Groupement des Mousquetaires kisebbségi részvényessé is lenne.
Kapcsolódó cikkeink
Marokkóban terjeszkedik a francia Casino üzletlánc
A francia Groupe Casino bejelentette, hogy az elkövetkező tíz évben…
Tovább olvasom >Új partnerrel erősít Franciaországban a Picnic
A holland online szupermarket, a Picnic új partnert választott Franciaországban:…
Tovább olvasom >A Mercadona lett Portugália negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánca
Tavaly a spanyol Mercadona érte el a legnagyobb piacrész-növekedést a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Rekorderedmény és nemzetközi növekedés a Pek-Snack Csoportnál
Rekordszintű, 12,7 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárdos EBITDA-nyereséggel zárta…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >