Ajándékcsomagok egyre szélesebb ársávban

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 11. 16. 08:00

Az ajándékozás hetei, hónapjai előtt áll vevő és kereskedő. Az örök nagy kérdés, „idén mivel lepjem meg szeretteimet, barátaimat?”, már az ország felett lebeg. Szerencsére a márkagyártók már tavaly elkezdtek azon gondolkodni, hogyan segítsék az idei ajándékválasztást.Ahogy Radosiczky Anikó, a Sarantis Hungary senior brand managere fogalmaz: „Bármilyen furcsa, alighogy elszáll a frissen sütött bejgli illata, mi már a következő szezon kínálatán dolgozunk.” Így van ezzel a többi kozmetikai cég munkatársa is, hiszen mindannyian egyetértenek abban, hogy az ajándékok, csomagolóanyagok kitalálása, megtervezése, beszerzése időigényes folyamat.

A kihívás: jó áron, de exkluzívan
Az országos disztribúciójú csomagok mellett több gyártó készít láncspecifikus ajánlatokat is. A Beiersdorf például kiemelt fontosságúnak tartja a láncok azon igényét, hogy megkülönböztessék magukat a versenytársaiktól. Jáger Melinda, a cég trade marketing menedzserének elmondása alapján a beszerzőket már a tervezés első fázisába bevonják. Az ő igényeik, tapasztalataik, valamint a saját Nivea célcsoportjuk együttes figyelembevételével állítják össze a tailor made csomagokat.
Az Unilever 2007-ben piacvezető volt a karácsonyi csomagok területén, tudtuk meg a cégtől. (Forrás: Nielsen, Karácsonyi csomagok elemzése, 2008. január) Jécsi Dávid projekt manager szerint a siker egyik legfontosabb tényezője a gondos tervezés volt és lesz. Azt is megelőzi azonban egy kutatás, amelynek eredményei alapján – korábbi tapasztalataikkal, illetve kereskedelmi partnereik visszajelzéseivel kiegészítve – állítják össze a karácsonyi ajándékcsomagok portfólióját. Idén jellemzően az olcsóbb csomagok térhódítása várható, így ehhez a trendhez próbálnak alkalmazkodni. A kedvező árú csomagokba általában tusfürdőt, dezodort és szappant helyeznek, díszdobozba.
A Sarantis szakembere szerint csomagot csak az erős márkaismertségű termékekből érdemes összeállítani. Ennek szellemében a vásárlói döntés két alapvető meghatározója, hogy ne akciós összecsomagolásnak hasson, valamint értéket és minőséget képviseljen. Ezért törekszenek luxushatású csomagolóanyagokat és színeket használni, valamint a csomagban különleges, innovatív termékeket is ajánlani. Vásárlói megfigyeléseik alapján októberben még inkább saját részre választ a vevő, mert előnyösnek találja így az árat, és megtetszik neki a kistáska, fémdoboz vagy felkínált csomagolás. Novembertől aztán már az ajándékozás a fő cél, ahol elsődleges szempont a kiváló megjelenés és a minőségi tartalom, ami biztosítja, hogy az ajándékozó büszkén adhassa át a csomagot.

A kis neszesszertől az óriás táskáig
Az igazság pillanata egy nyári napon jön el, amikorra egy-egy lánc az összes beszállító csomagját egy időben bekéri, átnézi, aztán döntenek a lánc adott évi kozmetikaicsomag-választékáról. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy a mintadarabok külcsínyre és belbecsre egyaránt meggyőzőek, attraktívak legyenek, csomagolásukkal, megjelenésükkel önmagukat adják el már a kereskedelmi döntéshozók felé is, hiszen ugyanígy kell majd önmagukat értékesíteniük az eladótér színes forgatagában a vásárlóknak.
Éliás Marianna, a Coty Hungary Kft. trade marketing managere szerint a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb csomagolóanyag még mindig a karton, a legnépszerűbb, fogyasztóknak szóló ajándék pedig a táska vagy neszesszer. Természetesen a termékajándéknak is örülnek a fogyasztók, hiszen egy illat annál tartósabb, minél több rétegben viszik fel. Ezért általában eau de toilette-et vagy deo natural sprayt csomagolnak össze az illat valamelyik kiegészítőjével, leggyakrabban testápolóval vagy tusfürdővel. Ez azért is érdekes, mert sok illat kiegészítője csak ebben az időszakban kapható a Coty választékában, csakis az ajándékcsomag részeként.
A gyártók általában márkák szerint állítják össze csomagjaikat, gondosan ügyelve arra, hogy az olcsó, középáras és drága szegmensben is megfelelő jelenlétet biztosítsanak. Az idei szezon újdonságaként Nivea csomag már az 1000 forint alatti kategóriában is kapható, mert ez az olcsó kategória mennyiségben és értékben is töretlenül növekszik szezonról szezonra. A csomagok összeállításánál a funkciót és a javasolt polci árakat is szem előtt tartják: készítenek férfiak számára borotválkozási csomagot, hölgyek számára speciális arcápoló csomagot, de helyet kap a szortimentben egy teljes kényeztetést nyújtó óriás táska is, amiben szinte valamennyi Nivea termékkategória fellelhető. A lehető legszélesebb réteghez próbálnak így eljutni, ezért 1000–4000 forintig minden ezres sávban kínálnak legalább egy csomagot. Összesen 22-féle változatot állítottak össze. Az ajándék neszesszerbe bújtatott termékek mellett 3 csomagban lesz meglepetés, kesztyű, kulcstartó és gyöngysor formájában.

Új ötletek minden forgalmazótól
A Sarantis Hungary forgalmazza a STR8 férfikozmetikumot és a BU női illatot. A választék kialakításánál figyelembe vették a fogyasztás két alapvető célját, így vannak kifejezetten a saját célra történő vásárlást támogató csomagjaik, melyek a STR8 illatorientált kategóriát, dezodort és tusfürdőt tartalmaznak. Az úgynevezett performance kategória pedig tusfürdőt és deo sprayt, vagy tusfürdőt és stiftet takar. A hölgyek számára ajándékként divatos táskákba csomagoltak BU EDT-t és deo sprayt. A férfifogyasztóknak árkedvezménnyel kedveskednek olyan módon, hogy a STR8 EDT-s és ASL-s csomagot megvásárlók a deót fél áron kapják.
Az Unilevernél a csomagok összeállítása márka- és árszinten történik, jellemzően a leginkább keresett márkáikkal, mint az Axe, a Dove vagy a Rexona. A portfóliót úgy állították össze, hogy a lehető legszínesebb legyen, így külön csomagokkal készülnek a tiniknek, fiataloknak és az idősebbeknek is. Egyes csomagok kedvező árukkal, míg mások a melléjük csomagolt ajándékkal válthatják ki a vásárlóközönség tetszését.
Az ajándékok kiválasztásánál fontosnak tartották, hogy a fogyasztók által várt és elvárt csomagok mellett újdonságok is feltűnjenek a karácsonyi csomagok palettáján. Így a már megszokott neszesszerek és táskák mellett divatos kiegészítőkkel, igényes sálakkal, övekkel lepik meg a vásárlókat.
A Coty Hungary Kft. soha ekkora választékkal nem készült még a karácsonyi szezonra, mint idén. Az Adidastól a hírességek és divatházak márkáin keresztül a legújabb Tonino Lamborghiniig kapható lesz ajándékcsomag formájában is. Új márkák és azok csomagos változatai is palettára kerültek, a Beckham Signature női és férfiváltozata, a virágos-fás illatú Kate Moss Velvet Hour, a limitált kiadású Kylie Minogue Sexy Darling, a szintén limitált kiadású Celine Dion Sensational Moments, és a Miss Sixty legújabb illata is, a Miss by. A népszerű Pierre Cardin Pour Femme, Pour Homme parfümöknek készült egy téli kiadása, amelyben az eredeti illatokat egy csipetnyi télies fűszer teszi egyedivé. Ennek a két terméknek a csomagolása stílusosan a hulló hóesést idézi. Az Esprit márka éppen 40 éve jelent meg a piacon, amit egy új illatpár, a Celebration megjelenésével ünnepel.
A kisebb alapterületű boltok számára a szakemberek a legkeresettebb, legerősebben hirdetett kozmetikai termékek, márkák néhány, jól kombinálható variánsának folyamatos, emelt szintű készleten tartását, valamint néhány különleges női és férfikozmetikai ajándékcsomag megjelenítését javasolják.

Italokhoz pohár az elvárás
A húsvét ajándékozási funkciója egyre kevésbé jelentős a szeszes italok körében, a szezont egyre inkább a karácsony környéke jelenti. Ezen a területen nem termék-összecsomagolásokat készítenek, hiszen egy-egy termék önmagában is elég magas árkategóriát képvisel. Italok esetén a hozzáadott érték a bevált karácsonyi recept.
Zsinkó Bálint, a Zwack trade marketing és kategóriamenedzsere ezen belül is kétféle megközelítést tart sikeresen kivitelezhetőnek. Egyfelől a vezető termékekhez – Unicum, Vilmos – pohár hozzácsomagolását. Ezt az ajándékot várják el ugyanis a vásárlók, így leginkább a vezető márkákhoz csomagolt poharak milyensége és darabszáma jelent változatosságot. Ezt nem lehet megunni, mivel ezek fogyóeszközök, így mindig pótolni kell őket egy háztartásban.
Idén először kerül 3 pohár az egyik márkatermék mellé, mégpedig a Vilmoshoz, így már 2 palack megvásárlása esetén teljes szett birtokába jut a vásárló. Néhány márkán a másik megközelítés, az innovatív csomagolás és ajándékfunkció akár egyben is megvalósítható. Az idei évben ilyen az Unicum fekvő doboza, ami később önmagában is felhasználható bármilyen tárgy tárolására. A Smirnoff csomagolása pedig egy fémshaker lett, amelyben a termék kiemelése után már keverhetők is a finomabbnál finomabb ünnepi koktélok. Minden ajándék és csomagolás kialakításánál fő szempont a prémium minőség, ezért az anyagok, színek, design tekintetében sem kötnek kompromisszumot.
A márkák védelme miatt kizárólag árengedményt nem kínál a Zwack, de ahol a vásárlók kisebb pénztárcával érkeznek, ott ugyanazon termék kisebb kiszerelésű változatát adják ajándékba. A karácsonyi készülődés már előző szeptemberben megkezdődik, hiszen az ajándékok, csomagolási anyagok a világ bármely pontjáról érkezhetnek, ami nagyban nehezíti a trendek kiszámítását, a több mint egy év múlva értékesítendő mennyiségek becslését, tervezését.
Az ünnepekre való tekintettel megújította, felfrissítette borkínálatát is a Zwack. Mivel a minőségi borfogyasztás egyre népszerűbb hazánkban, a Zwack webshopban széles választékkal, kiszállítással, speciális ajánlatokkal állnak a vevők rendelkezésére. Szilveszter előtt jól működhet a kapcsolódó termékkel (például vodka és narancsital vagy whiskey és kóla) szervezett keresztpromóció, ahol elegendő a közös másodkihelyezés, polcvég és virtuális multipack formájában, fizikai összecsomagolás nélkül kaphatnak árkedvezményt a vásárlók.

Hozzácsomagolások akár önálló ajándékként is
Csokoládé nélkül nem telhet el a karácsony. A Bonbonetti ezért kiemelt hangsúlyt fektet az ünnepi megjelenésre. Molnár Orsolya, a Cherry Queen brand menedzsere szerint a karácsonyi szezonális termékek esetében kiemelten fontos, hogy a vásárlók ne csupán az ár alapján döntsenek. Ezért lényeges az összetevők minősége, a tartalom, valamint a csomagolás is. A Cherry Queen termékeiknél kétféle újdonsággal is készültek az idei karácsonyi szezonra: a Cherry Queen Grand Selection fenyőfa formájú csomagolásban lesz kapható, mely 3-féle Cherry Queen konyakmeggyet is tartalmaz: a klasszikus étcsokoládés, a trüffelkrémmel töltött és a legújabb, marcipánkrémmel töltött konyakmeggyet. Szintén újdonság a Cherry Queen Konyakmeggy ajándék ünnepi terítővel. Ebben az ablakos papírdobozban 16 szem Cherry Queen étcsokoládés konyakmeggyet helyeztek el, valamint egy díszítéshez használható asztalközepet, így önmagában ajándékba is adható. Hasonló, fenyőfa megjelenést kap a Prémium Balls Bonbonita termék is. A Cherry Queen Harang desszert víztiszta műanyag harang formában, ünnepi hangulatú palásttal készült el, és 16 félpillangós csomagolású ét konyakmeggy szemet tartalmaz. Okos Anikó brand menedzser elmondta, hogy az ünnepre termékeikhez illeszkedő, praktikus és szép tárgyakat keresnek, amik a zömmel női célcsoportban tetszést aratnak, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy édességgel összecsomagolják őket. Fontos számukra, hogy egy-egy ajándékdoboz a hozzáadott tárgy miatt önálló ajándékként is megállja a helyét. Jó példa lehet erre ebben az évben a Bonbonetti Moments mogyorós praliné ajándék üveg kínálótállal. Akciós újságokban való aktív részvétellel és negyed raklapos kihelyezésekkel támogatják a termékek megjelenítését.

Akár egy szem desszert is kérhető, különleges csomagolásban
A Szamos Marcipán unikális piaci szereplő, hiszen világhíres magyar termékeit szívesen ajándékozzák kül- és belföldön egyaránt. További kedvező tendencia, hogy a csokoládéfogyasztás a minőség irányába mozdult el, ami nagyban köszönhető a Csokoládé Klub működésének is. Pászti Balázs, a Szamos Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tanácsadója szerint magyar sajátosság, hogy ha a gazdasági helyzet hatására önmagunk kényeztetésében kompromisszumra is kényszerülünk, és olcsóbb vagy kevesebb édességgel lepjük meg csak magunkat, az ajándékozás területén nincs megalkuvás. Csak márkás, prémium megjelenésű és összetételű terméket ad át szívesen a hazai ajándékozó. Ezért a Szamos legnépszerűbb desszertjeit teszi könnyen és gyorsan ajándékozhatóvá egy egyszerű, kreatív ötlettel, mégpedig széles, prémium kivitelű szalaggal átkötve. Saját állványain és építhető papírdisplayeken is helyet kapnak ezek a szezonális díszbe öltöztetett termékek. A megoldás előnye, hogy mentesülnek az egyedi dobozok tervezésével, kivitelezésével, készletezésével járó bonyodalmak alól, mégis megkülönböztetik magukat és termékeiket.
A Szamos 2001-ben a Gundellel együttműködve kezdte el népszerűsíteni a csomagolások ötletességének fontosságát. A Szamos mintaboltokban ma is kérhető akár egy szem marcipán töltött desszert különleges csomagolása, például herendi teafiltertartóba helyezve.
Olcsó kínai vagy minőségi magyar porcelán, plüssfigura vagy fadoboz, de akár egy merőkanál is lehet a kreatív ünnepi csomagolás eszköze. Hiszen az ajándékozásnak pont ez a lényege, hogy valami személyeset mondjon el az ajándékozóról úgy, hogy az ajándékozott azt megértse.
Kátai Ildikó

Kapcsolódó cikkeink