AI-alapú kasszanélküli technológiát vezet be az Aldi az Egyesült Államokban
A Grabango által fejlesztett technológia az Amazon „Just Walk Out” technológiájához hasonló és Chicago egyik külvárosi Aldi-üzletében került bevezetésre
A német Aldi és partnere a Grabango hivatalosan is bejelentették a kasszanélküli technológiát kínáló Aldigo kísérleti program elindulását a diszkontlánc egyik Chicagoi üzletében – tudósított a napokban a Supermarket News. A bejelentés mintegy két héttel azután történt, hogy az Amazon közölte, kivezeti saját kasszanélküli „Just Walk Out” technológiáját és helyette saját AI-alapú bevásárlókocsijára, a Dash Cart-ra koncentrál.
Február elején a Grocery Dive tudósítása alapján már beszámoltunk az új technológia bevezetéséről, amelyet a két vállalat 2023 vége óta tesztel.
A vásárlók a Grabango alkalmazás letöltése után, a termékeket a kosarukba helyezhetik, majd vásárlás végén az alkalmazásban lévő QR-kód beolvasása után a vásárlás végösszege egy online számlára terhelődik.
Az üzletben elhelyezett kamerák számítógépes látás és mesterséges intelligencia segítségével követik nyomon, hogy a vásárló mely termékeket vette le a polcokról.
A keddi bejelentés szerint a Grabango az Aldi-partnerség keretében vezeti be először a technológiát normál méretű élelmiszerüzletben. Hasonló technológia, így az Amazon „Just Walk Out” technológiája is, jellemzően kisebb méretű üzletekben elérhető.
A Supermarket News cikke szerint az Aldi azt állítja, sem az üzlet planogramját, sem a termékkihelyezést nem változtatták meg a technológiához való alkalmazkodás kedvéért.
Kapcsolódó cikkeink
A háztartási gépeink felett is átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia?
A valóságban nem is létező online személyek, két kattintással létrehozott…
Tovább olvasom >Ez az év már valóban az adatmenedzsment éve lesz
Az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor sikere idén nagyban múlhat az árképzés, az…
Tovább olvasom >Újabb jelentős árcsökkentést hajt végre az ALDI
Az ALDI Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar vásárlók iránt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
100 termék ára csökkent a PENNY-ben
A PENNY 2025 januárjától közel 100 termék árát csökkentette tartósan,…
Tovább olvasom >Új kommunikációs platformmal indítja a sörszezont a Dreher
Új vizuális arculatot, csomagolást és kommunikációs platformot kapott a Dreher…
Tovább olvasom >Nehéz jó háztartási gépet választani
Egy új háztartási gép vagy elektronikai eszköz valódi költsége nem…
Tovább olvasom >