Ahány piac, annyi szokás

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 05. 23:38

Hazánkból gyümölcs- és zöldségtermelők, valamint borászok mellett főleg hűtő-, édes- és tejipari cégek szoktak kiállítani nagy nemzetközi élelmiszervásárokon, ahol export­kapcsolataikat ápolják vagy bővítik. Például ásványvíz, háztartási papíráru, húskészítmény alkoholmentes szomjoltó ital és cereália is található az exportáló vállalatok huszonnégy fontos terméket tartalmazó listáján, melyet a Nielsen állított össze. Számít ebből a szempontból mások mellett többféle szósz, állateledel, sajt, csokoládé és energiaital is.

penz-apro
Hasznos lehet az exportáló vagy külföldi piacra készülő magyar vállalatok vezetői számára, hogy megismerjék a célországot: Hogyan működik ott az élelmiszer-­kiskereskedelem? Mi jellemzi a vásárlási és a fogyasztási szokásokat?

Ezekre és más lényeges kérdésekre kínál válaszokat a Nielsen több mint száz országra kiterjedő hálózata. Aki tájékozódik a bolti eladás lehetőségeiről, jobban tud dönteni arról, hogy merre orientálódjék. Potenciális vevőivel pedig hatékonyabban tud tárgyalni.

Például ki hitte volna, hogy Németországban, ahol nagy a vásárlóerő és erős a fogyasztói bizalom, a vásárlók a leginkább ártudatosak közé tartoznak Európában? Minden általuk rendszeresen vásárolt termék árát ismeri a törökök 24, a németek 22, a spanyolok 21, a britek 20 százaléka. Nálunk ez az arány csak 14 százalék. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Shopper Trends felmérése a vásárlási szokásokról.

Külföldi boltok polcaira viszonylag sok magyar termék jut el. Bevezetésük sikere nagymértékben függ attól is, hogy az adott ország fogyasztói mennyire fogékonyak az újdonságokra.

Oroszország élelmiszer-kiskereskedelmének kínálatában naponta húsz új cikkelem jelenik meg. Így egy évben 365-ször 20, tehát 7300. Az orosz fogyasztók 38 százaléka rendszeresen észreveszi az új termékeket. A globális átlag csak 29 százalék.

„Szeretem az új dolgokat, és mindig figyelem az új márkákat és árucikkeket.” Ezzel az állítással az olasz fogyasztók 42, a britek 34, az írek 32 és a törökök 31 százaléka ért egyet. Másik véglet: a magyar, lengyel és portugál megkérdezetteknek csak 14-14 százaléka ért egyet, azaz nyitott és fogékony innovációkra.

Különösen az exportban érdekelt cégek figyelmébe ajánlja a Nielsen, hogy növekszik a kereskedelmi márkás termékek fogyasztása Nyugat-Európában. Európán kívül fontos trend, hogy sok országban egyre bővül a középosztály, és ezáltal növekszik a kereslet a márkás termékek iránt.

Bár a külföld sok értékesítési lehetőséget kínál, nem egyforma utak vezetnek a sikerhez. Érdemes gondolni a kulturális különbségekre, az eltérő fogyasztási szokásokra, valamint a differenciákra az élelmiszer-­kiskereskedelem szerkezetében.

Kapcsolódó cikkeink