Agresszív terjeszkedés a világ óriáscégeivel szemben
– Növekvő működési költségeink és a külföldi láncok által kiélezett verseny következtében idén indult hároméves, agresszív tervünkben összesen 1200 új modern üzlet nyitását tervezzük, főleg Kína fejlettebb, keleti részén – jelentette be Liang Wei, a Lianhua Szupermarket Holding vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón. Leginkább a világ két legnagyobb kereskedelmi vállalata, az amerikai Wal-Mart Stores és a francia Carrefour gerjeszti a versenyt, amelynek tétje a jelenleg 1000 milliárd amerikai dollárra tehető kínai piacon megszerezhető pozíció. De az arénában számottevő konkurenciát jelentenek további globális játékosok is, mint a német Metro, a brit Tesco vagy a kínai tulajdonban lévő Wumart.
– Bízunk benne, hogy bruttó nyereségünk idén 0,5 százalékpontot meghaladó mértékben növekszik – hangsúlyozta Liang Wei.
Tavalyi bruttó nyereségük 11,2-ről 12,1 százalékra emelkedett. Pénzben kifejezve elérte a 31,3 millió amerikai dollárt.
A Lianhua saját kezelésében vagy franchise rendszerben működtet szuper- és hipermarketeket, valamint kényelmi üzleteket. Bár egész Kínában jelen vannak, boltjaik zöme a gazdagabb keleti részben található.
A 3716 egységből legtöbb, 1960 a kényelmi üzlet, míg mellette 1652 szupermarket és 104 hipermarket tartozik a portfólióba.
Õk is óriási versenyre kényszerülnek azonban, ahogy a kínai piac minden szereplője. Például a Carrefour forgalma 53 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest. A Wal-Mart 30 százalékkal növelte bevételeit.
Ráadásul a Wal-Mart idén februárban 1 milliárd dollárt fizetett azért, hogy 2010-ben tulajdonosa lehessen egyik kínai konkurensének, amely 34 városban 101 hipermarketet üzemeltet.
Liang Wei látja a pozícióharc élességét:
– Nemzetközi versenytársaink nagyon erősek – mondta. – Jól megalapozottan működnek, amit igyekszünk tanulmányozni. A Lianhua legnagyobb kihívása azonban az önmagunkkal vívandó verseny.
Hozzátette, hogy folytatják más cégek felvásárlásának, illetve egyesülések lehetőségeinek vizsgálatát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >