Agrárminisztérium: Elegendő mennyiségű bor került a pincékbe
A borászati igények kielégítése szempontjából elegendő mennyiségű szőlőt szüreteltek le idén a gazdák, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van – jelentette ki Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a mezőgazdasági bizottság szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén, a parlamentben a tárca tájékoztatása szerint.
A helyettes államtitkár a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2020-ban leszüretelt borszőlő mennyisége a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előzetes becslése szerint megközelíti a 3,7 millió mázsát, amiből 2,5 millió hektoliter borászati termék készülhet. Hangsúlyozta: az átlagosnak mondható szőlőtermés a szőlőárak érezhető mértékű növekedését is eredményezte.
Emlékeztetett, hogy a borágazatot is érzékenyen érintették a koronavírus terjedésével összefüggő gazdasági hatások. A kormányzat, a szakmai szervezetek és a borászatok által közösen kidolgozott intézkedések ugyanakkor mérsékelték a borászatok veszteségeit, s a szüret beköszöntével stabilizálták a szőlő- és borpiacot. Az ágazat szereplői a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programnak köszönhetően több mint 2 milliárd forintnyi többletforrásban részesültek.
Hozzátette: a vártnál kedvezőbb piaci helyzet hatására az arra korábban előzetesen regisztrált szőlőtermelők mintegy 30 százaléka visszalépett a zöldszüreti intézkedéstől, valamint a meghirdettet krízislepárlásra felajánlott bormennyiség is jóval elmaradt az előzetes várakozásokhoz képest.
Kitért arra is, hogy az előzetes magyar exportadatok szintén pozitívak: 2020 első 9 hónapjában a borászati termékek kivitele megközelítette a 900 ezer hektolitert, ami az elmúlt 15 év második legmagasabb értéke. Ezzel szemben a borimport ugyanebben az időszakban tovább csökkent, mennyisége kevesebb mint 60 ezer hektoliterre esett vissza, melynek 95 százaléka volt palackos bor. Az idei termés-, és készletadatokat is figyelembe véve a borpiaci helyzet enyhe áremelkedést is indokolttá tehet.
Kifejtette: az Európai Unió bortermelése 2020-ban várhatóan 3-4 százalékkal lesz magasabb a 2019-es termelésnél, azonban ez az érték így is elmarad 2 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától. A bortermelés bővüléséhez leginkább a franciaországi (+6 százalék) és a spanyol termelés (+13 százalék) növekedése járult hozzá. Olaszországban a termelés a tavalyihoz képest 1 százalékkal esett vissza. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komoly gondok vannak a magyar borászatban
A 2024-es év a magyar szőlészet és borászat számára nehéz…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >Az alkoholmentes borok térnyerése: dinamikus növekedés és hazai sikerek
Az alkoholmentes borok piaca az elmúlt években jelentős növekedést mutatott,…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >