Agrárminisztérium: az élelmiszeripar megújítása a versenyképesség alapja
Az Agrárminisztérium célja a teljes magyar élelmiszeripar modernizációja – jelentette ki Nagy István tárcavezető, pénteken Csornán az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Összesen 250 milliárd forintos pályázati pénzek várják az élelmiszeripari szereplőket
A miniszter a Goodmills Magyarország Malomipari Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán arra emlékeztetett, hogy az agrárgazdaságban és az élelmiszeriparban példaértékű eredményeket ért el hazánk az utóbbi években, a magyar mezőgazdaság teljesítménye pedig rekordokat döntött.
Jöhettek új társadalmi elvárások, szigorú állatjóléti előírások, természeti krízisek, állategészségügyi járványok és az egész világot megrengető koronavírus pandémia, mindezek ellenére a magyar mezőgazdaság bebizonyította, hogy stabil és válságálló – tette hozzá.
Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly a Megújuló vidék megújuló agrárium program részeként az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztéseire 50 milliárd forint értékben, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztéseire pedig 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat.
Az utóbbi felhívás esetében az élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan új épületek, építmények kialakítására, bővítésére, felújítására, valamint technológiai rendszerek kialakítására is lehetőség nyílt. Ráadásul immár a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő közép- és nagy vállalkozások számára is nyitva álltak a források – hangsúlyozta a tárcavezető.
Ismertetése szerint az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás kapcsán eddig 64 kérelem részesült több mint 46,2 milliárd forint támogatásban. Győr-Moson-Sopron megyében összesen 17 pályázatot adtak be 15,6 milliárd forint értékben, amiből eddig 2 pályázat részesült pozitív elbírálásban, 2,58 milliárd forint támogatási összegben.
A miniszter kiemelte, hogy a kormány határozottan kiáll a vidék gazdaságát erősítő fejlesztések, az élelmiszeripari és mezőgazdasági beruházások, az életminőséget folyamatosan javító és a szolgáltatások körét egyre bővítő építkezések támogatása mellett – tájékoztat közleményében a szaktárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >