Elegendő élelmiszer áll az ország rendelkezésére
Megfelelő mennyiségű hazai élelmiszer áll rendelkezésre Magyarországon, így a magyar ellátás biztonságban van a koronavírus-járvány ideje alatt is – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI érdeklődésére.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar sokszorosan többet termel, mint amennyit el tud az ország fogyasztani. Tekintettel arra, hogy nincs élelmiszerhiány, így általános árnövekedés sem indokolt.
Elmondta, hogy nem okoz gondot, de az árufeltöltés időigényessége miatt átmeneti készlethiányt idézhet elő, hogy a lakosság a járvány hírére készletezéssel reagál. Egyes tartósított termékek megrendeléseinél már 15-30 százalékos növekedés látható, de előfordul 50 százalékos is. Mint mondta, az esetleges készlethiány az augusztusig betárolt termékek előrehozott értékesítésével áthidalható.
Elmondta, hogy az UHT (ultrapasztőrözött) tejek iránt nőtt meg ugrásszerűen a kereslet, de ez egy hét alatt lecsengett, a gyártók pedig ki tudták elégíteni az igényeket.
A járványügyi intézkedések miatt a fogyasztási szokások átalakulnak, a vendéglátóipari egységek korlátozottan működnek, a munkavállalók és a gyerekek is többször esznek otthon.
Nagy István elmondta, hogy a termelés jelentős része hazai alapanyagra épül, így amíg a mezőgazdaságban nem jelentkeznek problémák, e téren jelentős veszély nem várható. Megjegyezte, hogy jellemzően segédanyagok, például csomagolóanyagok érkeznek Kínából, ezek hiánya hamarosan érezhető lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK: nehéz feltételekkel kezdődik az év az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy vasúti mozdony tömegének megfelelő élelmiszer-adomány a Tesco vásárlóitól az ország történetének legsikeresebb gyűjtésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
