Agrárközgazdasági Intézet: az év elején 45 százalékkal nőtt a mezőgazdasági gépek értékesítése
Az idei első negyedévben 90,7 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket és eszközöket a termelők, a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 45 százalékkal nőtt az eladások összértéke – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

(Fotó: Pixabay)
Az összes értékesítésből a traktorok 38 százalékkal, a gabonakombájnok 14 százalékkal részesednek. Az alkatrészvásárlás a tavalyival csaknem azonos szinten alakult, összege elérte a 19,4 milliárd forintot. A közleményből kiderül, hogy a mezőgazdasági gépek értékesítése 2016 óta majdnem minden negyedévben nőtt. Éves összevetésben különösen a tavalyi emelkedés jelentős, de 2023 első három hónapja alapján az idei még nagyobb mértékű.
Az AKI az idei forgalomnövekedést a pályázati lehetőségekkel, az előnyös hitel- és lízingfinanszírozási lehetőségekkel magyarázta
Az értékesítés felfutásához az is hozzájárult, hogy a termelés hatékonyságának javítását segítő tavalyi kiírásokból 2023 elejére lett meg a gépek átadása. Az adatok alapján az AKI úgy véli, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű eszközök alkalmazására.A közlemény szerint a mezőgazdaság világszinten korszerűsödik, ezzel együtt belföldön is évek óta egyre jelentősebb a magasabb színvonalú, nagyobb teljesítményű eszközök forgalma. A termelőket technológiaváltásra ösztönzi a klímaváltozás és a munkaerőhiány is. A fejlesztések üteme az új agrártámogatási ciklus forrásainak köszönhetően valószínűleg nem csökken ezután sem – tették hozzá.
Az összesítés 170 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült. A felmérésben a mezőgazdasági termelők számára közvetlenül értékesített mezőgazdasági gépek adatai szerepelnek – olvasható az AKI összefoglalójában.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >