Agrárkamara: eredményes a jégkármérséklő rendszer
Az idén a gazdák 39 ezer hektárra jelentettek jégkárt, míg az országos jégkármérséklő rendszer működése előtti évben ez 72 ezer hektár volt – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Bevált a jégkármérséklő rendszer
Ismertette, 2018-ban 22,5 ezer, 2019-ben 37 ezer, 2020-ban pedig 32 ezer hektárt sújtott jégkár. A kármérséklő rendszernek köszönhetően a bejelentett mezőgazdasági károkon belül 8,5 százalékot tett ki a jégkár aránya, míg a védekezés előtti időszak utolsó három évében mintegy 37 százalékot ért el – mondta.
Győrffy Balázs emlékeztetett: a rendszer, amelynek kiépítését Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vállalta magára, 2018. május 1-jén kezdte meg működését. A védekezési szezon április 15. és szeptember 30. között 169 napig tart, az idén 92 napon kellett riasztást kiadni.
Kiemelte: az idei év nagy kihívások elé állította a rendszert, zivatarok szempontjából is extrémnek számított. Három alkalommal, június 25-én, július 9-én és augusztus 8-án is olyan hidegfront vetett véget a hőhullámnak, ami jégesőt, zivatarokat, villámlást okozott. Jelenleg azonban nincs olyan technológia, ami teljes mértékben tudná garantálni az időjárási anomáliák kiküszöbölését, de a rendszer működtetésével kisebb jégszemcsék fognak esni, mint beavatkozás nélkül – hangsúlyozta.
Elmondta: ez a védekezés Európában teljesen egyedülálló, hiszen csak Magyarországon működik olyan rendszer, ami az ország teljes területét képes védeni.
Az Agrárminisztérium a hálózat működéséhez szükséges forrásokat mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatja a kárenyhítési alapból – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára.
Hozzátette, hogy a jégkárelhárítás mellett a kockázatkezelésnek több pillére is van, ilyen az agrár kárenyhítési rendszer, amelynek részeként 2020-ban 8743 termelő 18,6 milliárd forint kárenyhítési juttatásban részesült. További pillér a termelői öngondoskodás előmozdítása, valamint a krízisbiztosítás.
A klímaváltozás által leginkább sújtott gazdasági terület a mezőgazdaság, amely elsődleges forrása a lakosság biztonságos és minőségi élelmiszer ellátásának – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezért is kell előtérbe helyezni a kapcsolódó kockázatok megelőzését és kezelését, amelyre a kormány is kiemelt figyelmet fordít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >