Agrárgazdasági kamara: olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 01. 11:20

Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.

buza2

Tájékoztatása szerint az igazolványok cseréjét az őstermelői tevékenység nyomon követhetősége és az ügyintézés egyszerűsítése is indokolta.
Közel 190 ezer kártyát kell legyártani, de a közbeszerzés elhúzódása miatt ezek csak késve készülnek el – jelezte. Süle Katalin felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az eljárásban kialakult verseny miatt a gyártási költség nem éri majd el az előzetesen becsült összeg felét.
Hangsúlyozta, hogy a kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink