Agrárfórum Debrecenben
Bár az Európai Bizottság csak egy éve fogadta el a vidékfejlesztési programot, a Magyarország számára rendelkezésre álló 1294 milliárd forint forrás 70 százaléka, mintegy 900 millió forint már elérhető – közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a debreceni Farmer Expón rendezett agrárfórumon.
Mezei Dávid a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezvényén a vidékfejlesztési uniós források mielőbbi felhasználására hívta fel a gazdák figyelmét, mert – mint fogalmazott – az EU-ban van késztetés arra, hogy újabb megoldandó problémák jelentkezésekor „a gazdák zsebében turkáljanak”.
A helyettes államtitkár részletesen szólt az ágazatot érintő uniós pályázati lehetőségekről. Kiemelte egyebek mellett a borászati fejlesztésekre felhasználható 40 milliárd forintos támogatási keretet, az öntözésre fordítható 49,5 milliárd forintos forrást, a kertészeti gépbeszerzés 18,08 milliárdos támogatását és a fiatal mezőgazdasági termelők 37,75 milliárd forintos indító támogatását.
Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett arról beszélt, hogy idén a tejágazatban 63,5 milliárd forint támogatás áll a termelők rendelkezésére, ami az egyik legmagasabb összeg az Európai Unióban.
A sertéshízó állatjóléti támogatási kerete idén és jövőre is 9,1-9,1 milliárd forint, míg a tenyészkocatartás támogatására 8,6 milliárd forintra pályázhatnak a gazdák – sorolta.
Hozzátette: a baromfi állatjóléti támogatás keretösszege az idén 12 milliárd forint, és jövőre is hasonló összeg áll majd rendelkezésre.
Feldman Zsolt bejelentette: új támogatásként az idén 1,2 milliárd forintra is pályázhatnak a gazdák étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása címen.
A 2015. évi termeléshez kötött támogatás idei éves pénzügyi kerete 63,2 milliárd forint – jelezte az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az agráriummal összefüggő időszerű törvénykezési kérdésekről, egyebek mellett az országos jégkárelhárító-rendszer megvalósításának fontosságáról tájékoztatta a fórum résztvevőt.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az agrárfórum mellett több szakmai tanácskozást – élelmiszeripari work-shop, agrárinformatikai akadémia – is rendez az augusztus 21-ig tartó 25. debreceni Farmer Expón.
A NAK 100 négyzetméteres standjánál ezen túlmenően tapasztalatcserére, üzleti, szakmai megbeszélésekre várják a falugazdászok az érdeklődőket, de a kihelyezett ügyfélfogadáson akár az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézésre is sor kerülhet – mondta el az MTI-nek Szabó Sándor, a NAK hajdú-bihari elnöke.
Pénteken a zöldség-gyümölcs ágazat technológiai korszerűsítését, illetve gazdasági- és piaci kilátásait taglaló konferenciával, kukorica-termesztési tanácskozással, sertéstenyésztési fórummal, valamint tenyészállat-bemutatókkal folytatódik a legrégebbi és legnagyobb hazai regionális agrárfórum, a Farmer Expo Debrecenben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Miért fogy el ilyen gyorsan a sajátmárkás tej? Az árrésstop ésszerűtlenségei a tejpiacon
Soha nem volt még ilyen bizonytalan a sajátmárkás tejtermékek helyzete…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >Magyar egyetemi együttműködés segítheti a bogyós gyümölcsök termesztését
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint a Soproni…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >