Agrár területen a hazai gyártóbázissal rendelkező FMCG munkahelyek vezetnek a fiatalok pályaválasztási rangsorában
A Zyntern.com, a Z- és Y-generáció állásportálja szerint végeztt felmérés szerint az agrár- és gazdaságtudományok a top 5 iparág között vannak a pályaválasztók körében, az FMCG szektorból pedig az Bonafarm a legnépszerűbb munkahely.

A versenyképes fizetés nagyot ugrott a fiatalok pálya- és munkahelyválasztási preferencialistáján a tavalyi évhez képest
A Zyntern, mint legnépszerűbb Z-generációs állásportál, a pályakezdők (16-28 éves korosztály) preferenciáit állítja a középpontba, így kiderül melyik cégek hódítanak a fiatalok körében. A kutatásból azt is megtudhatjuk, melyek az elsődleges munkahelyválasztási szempontok a mai egyetemisták számára. Legfontosabb kritériumnak idén a versenyképes fizetést jelölték meg, mely a korábbi évekhez képest lényegesen nagyot ugrott a preferencialistán. Továbbá, kiemelten fontos számukra, ha elismeri a munkáltató a jó teljesítményt, és ha van fejlődési- és karrierlehetőség a cégnél.
A TOP 30-ban kereskedelmi láncok, big4-ok, bankok, FMCG-k, globális technológiai vállalatok és állami szereplők is helyet kaptak.
A legtöbb turizmus és vendéglátás területén tevékenykedő fiatalok számára a hotelek a legvonzóbbak (Hilton, Accor, Danubius, Four Seasons, Marriott), de az utazási irodákat (Neckermann) bankokat (OTP Bank, Raiffeisen) is nagy számban említettek. Az első helyen ennek ellenére a Google végzett, negyedik helyre került a Telekom és nyolcadikként zárt a GE.
Agrár területeken olyan FMCG-k vezetnek, amelyek gyártási tevékenységet is folytatnak Magyarországon, illetve egyben jelentős retail láncok. Idén a Bonafarm vitte a pálmát, tőle nem sokkal lemaradva végzett a KITE és érdekes módon az OTP Bank. A dobogó harmadik fokán a Bonduelle áll, őt követi a Ceres és a Chio. A top 10-es listába még olyan cégek kerültek, mint az Bayer AG, az Axiál, a Dreher, a Kométa és a NAIK.
Bölcsészettudományok területén a telcom cégek vitték a pálmát, első helyen a Telekom, másodikon a Vodafone végzett. Őket követte az Aldi és IBM, a Bosch és a Google. De helyet kapott a legszimpatikusabbak között az OTP Bank, a Samsung a BP az EPAM és a Lidl.
A jogtudományok végzősei körében, aki nem az állami szférát, hanem a profitszektort választják, leginkább a Telekom, az OTP Bank, a Bosch, a PwC, a KPMG, a Vodafone, a Lidl, a Deloitte és az Aldi végzett előkelő helyen a rangsorban.
Kapcsolódó cikkeink
Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia és vallás – támogat vagy távolít?
A mesterséges intelligencia térhódítása alól a vallással való találkozás, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >