Agrár rezsicsökkentést hirdet a Hangya

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 23. 11:38

„Agrár rezsicsökkentést” hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával – mondta Patay Vilmos, a Hangya Holding elnöke.
Számításuk szerint a magyar agrártermelők átlagosan 10 százalékkal mérsékelhetnék költségeiket közös beszerzéssel, illetve együttes értékesítéssel kedvezőbb árak érhetnének el a kereskedőknél, ezáltal mérsékelődne versenyhátrányuk társaikkal szembeni.

gyumolcs2

Patay Vilmos kifejtette: a magyar agrártermelők piaci érdekérvényesítő képessége erőteljesen lecsökkent, amelynek oka, hogy a tulajdonváltással párhuzamosan nem alakult ki az új tulajdonosi szerkezetnek megfelelő nemzeti érdekvédelmi szerveződés. Emiatt az elmúlt 23 évben drasztikusan csökkent a mezőgazdaság bruttó termékkibocsátása, a szervezetlenségből adódó alkupozíció hiánya miatt a hazai agrárszereplők hatékonysága és versenyképessége elmarad a legfontosabb versenytársakétól – mondta.

Szerinte nemzeti összefogás szükséges egy intézményesült szervező erőre alapozva, amely a méretkülönbségtől függetlenül érvényesíti a magyar gazdálkodók érdekeit a globális piaci viszonyok között.

Kérdésre válaszolva Patay Vilmos elmondta, hogy rezsicsökkentés céllal hozták létre a Hangya-Coop Mezőgazdasági Holding Szövetkezetet még áprilisban, amely már akár most nyáron a gabonaértékesítésben részt vehet.

A Hangya Szövetkezetek Együttműködésének most az országban mintegy 200 szervezet a tagja. A tagszervezetek mintegy 11-12 ezer termelőt képviselnek. A Hangya tagszervezetei a múlt évben becslések szerint 100 milliárd forintot meghaladó árbevételt könyvelhettek el. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink