Aggályos a közpénzügyi hatóság tervezete

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 18. 10:02

Újból felmerült a korábban már többször felvetett ötlet, hogy az adócsalásokat és a pénzügyi botrányokat egy – adótanácsadókat, adószakértőket, könyvelőket, könyvvizsgálókat ellenőrző – új hatóság felállításával akadályozzák meg. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete korábbi álláspontját fenntartva továbbra sem tartja jó megoldásnak az adócsalások és pénzügyi visszaélések megakadályozására egy új közpénzügyi hatóság bevezetését. Zara László, az egyesület elnöke szerint különösen veszélyes, hogy az ötlet kidolgozásán az érintett szakmákat képviselő szervezetekkel való érdemi egyeztetés nélkül dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szervezet nevében ismét visszautasítja azt a vádat is, hogy a könyvelők és az adózási szakma képviselői az adócsalók segítői lennének.

– Ez pusztán ürügy, hiszen ebben az ügyben a kisebb számviteli szolgáltatók, tanácsadók, könyvvizsgálók egyáltalán nem voltak érintettek, tehát az ő ellenőrzésük nem fogja tudni kivédeni az ilyen botrányos visszaéléseket – mondta el Zara László.

Végső soron az egyesület csak olyan szabályozással ért egyet, amely a könyvelőket és az adótanácsadókat a munka és a továbbképzést minőségét garantáló szakmai szervezetek felé tereli. Hiszen csak az ilyen szervezetek belső igényen alapuló tevékenysége tudja tagjaik körében biztosítani, hogy azok naprakészen és megbízhatóan, a jogszabályoknak megfelelően végezzék a munkájukat, és ezzel is elősegítsék a feketegazdaság visszaszorítását.

Kapcsolódó cikkeink