Ágazati összefogást szorgalmaz az agrárkamara a sertéspestis okozta károk megelőzéséért
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ágazati összefogást szorgalmaz annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) ne jelenjen meg a házi sertés állományokban, illetve minél kisebb kár érje az ágazatot a vírus esetleges terjedése esetén – közölte a NAK az MTI-vel.
Az agrárkamara kiemelte: a legfontosabb feladat az, hogy Magyarországon az ASP ne terjedjen át a házi sertésekre, hiszen a betegség eddig csak a vaddisznó állományt érintette. Ennek érdekében a sertéstartóknak maradéktalanul be kell tartaniuk az állategészségügyi és járványvédelmi előírásokat.
A NAK kitért arra is, hogy tájékoztatta a kiskereskedelmi láncokat az ASP megjelenése miatt kialakult helyzetről.
A közleményben emlékeztetnek, hogy az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat. Az érintett országokba az elmúlt években megközelítőleg 40 ezer tonna, jellemzően magasabb árfekvésű terméket szállítottak, ez a teljes magyar sertéshúskivitel 30 százalékát tette ki.
A szakemberek szerint a jelenleginél jóval súlyosabb piaci zavart okozna a kórokozó megjelenése valamely jelentős, sertéshúst termelő és exportáló európai országban. A bevezetendő importkorlátozások következtében vélhetően beszakadnának az európai felvásárlási árak, és olcsó sertéshús árasztaná el a közép-kelet-európai piacokat – olvasható a NAK közleményében.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábban közölte, hogy április 21-én ASP betegséget igazolt a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznótetemben.
A hatóság az ASP megállapítása után kijelölte a fertőzött területet, valamint azon belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltotta továbbá a társas vadászatot, és az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte, így fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki.
A Nébih honlapján szerepel, hogy a vírus miatt Oroszország, Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Ausztrália, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét.
Az afrikai sertéspestis – ami nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.
A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján (http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >