Áfacsökkentést szorgalmaz az OKSZ

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 24. 14:00

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint döntő részben a magasabb infláció az oka annak, hogy a belföldi fogyasztás nem követte a GDP 2011. első negyedévi növekedését. Az OKSZ szerint az élelmiszerek áfacsökkentése kedvező lépés lehetne a bővülés támogatására.


Az OKSZ keddi közleményében felhívja a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira, miszerint az első negyedévben és márciusban sem nőtt a kereskedelmi fogyasztás. A kereskedelem nagy súlyú területei közül sajnálatos módon márciusban 4 százalékkal esett vissza az élelmiszer-vásárlások mennyisége a 8-9 százalékos áremelkedés mellett – fogalmaz a közlemény azzal, hogy a nagy áruházak, láncok árversenye nélkül akár nagyobb is lehetett volna az áremelkedés üteme.

Az OKSZ kiemeli: a takarékoskodás jellemzi a ruházati és tartós cikkek vásárlását is (előbbinél 2, utóbbinál 6 százalék volt a márciusi visszaesés az előző év azonos időszakához képest, a negyedéves mérleg 4, illetve 1 százalékos csökkenés az eladások mennyiségét tekintve). A korábbi hónapokkal szemben 2011 márciusában nem csökkent az üzemanyagok fogyasztásának mennyisége, ez felfelé húzta a negyedéves mérleget (az évkezdettől számítva 1 százalék volt az üzemanyag-vásárlások mennyiségének visszaesése); a benzinkutaknál azonban sokkal több pénzt hagynak a vásárlók – ismerteti a szövetség. Kiemelte: továbbra is visszaesés jellemzi a járművásárlásokat, a márciust 6, az első negyedévet 4 százalékos elmaradás jellemezte.

Az OKSZ szerint a publikált adatok alapján hiába hagytak a vásárlók 2011 első negyedévében 1629 milliárd forintot, azaz az előző év azonos időszakánál 72 milliárd forinttal többet az áruházak pénztáraiban, nem kaptak érte több árut, mint korábban. Az élelmiszereknél 27 milliárd forint volt a többletköltekezés az első negyedévben (754 milliárd forint első negyedéves forgalom mellett). Az üzemanyagok esetében hasonlóképpen 41 milliárd forinttal volt nagyobb az első negyedéves költekezés (301 milliárd forint negyedéves forgalom mellett).

A hullámzó piaci helyzethez igazodott az alkalmazottak száma: 2011 első negyedévében 338 ezer volt, 1 százalékkal kevesebb az előző évinél. Foglalkoztatási oldalról ennek tükrében is kockázatos lenne az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozása – véli az OKSZ.

Az OKSZ szerint 2011 első félévében az árváltozások miatt hullámzó lesz a kereskedelmi fogyasztás. Az infláció mérséklődésével, amelyre az élelmiszereknél és az üzemanyagoknál is van remény, növekedhet a fogyasztás, követve a gazdaság növekedését – olvasható a közleményben. A 2011. évi szja- és a kafetéria-változások is a fogyasztás növekedését erősítik éves szinten.

Az alapvető élelmiszerek általánosforgalmiadó-kulcsának csökkentése összességében kedvező lenne, visszaszoríthatná a feketekereskedelmet, és csökkenne a külföldi vásárlás, illetve alacsonyabb lenne az árhullámzás szintje – emeli ki az OKSZ. Hozzáteszi: a kereskedők az éles verseny miatt nem tudják lenyelni az áfát. Teljesen más okok, például az alapanyag- és a beszállítói árak újabb növekedése, az árfolyamváltozások miatt egy áfakulcscsökkentés után később is növekedhetnének az árak, ám éppen alacsonyabb szinten mozognának a maihoz képest, a költségvetésben pedig csak átmeneti bevételkiesést okozna a kulcscsökkentés – írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.

Kapcsolódó cikkeink