Adócsaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök
Görögországból importált zöldséget és gyümölcsöt a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök a szegedi nagybani piacon – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.
Dávid Nikolett közölte, a megalapozott gyanú szerint a két férfi hasonló módszerrel próbálta elkerülni az adófizetést. Zöldségeket és gyümölcsöket rendeltek főként Görögországból, majd papíron értékesítették az árut a saját irányításuk alatt álló, haszonhúzó társaságok részére. Így azt a látszatot keltették, mintha a termékeket nem egy uniós tagországból, hanem más, belföldi társaságoktól szerezték volna be. A számlázási lánc kialakításának az volt a célja, hogy az unióból beszerzett termékek belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék – írta a sajtóreferens.
A közlemény szerint időközben stratégiát is váltottak; az áruk egy részét számla nélkül adták el, hogy így titkolják el az értékesítéseik után keletkező általános forgalmi adót. Mindezek lehetővé tették, hogy az árut kedvezőbb piaci áron értékesítsék, ezáltal ellehetetlenítve a piacon jelenlévő többi őstermelőt és gazdasági szereplőt.
A NAV munkatársai a két, egymással párhuzamosan zajló akcióban öt-öt helyszínen intézkedtek Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest vármegyében, és bizonyítékokat foglaltak le.
A pénzügyi nyomozók öt férfit és négy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, a haszonhúzó cégek irányítóit pedig őrizetbe is vették. Mindkét ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Ellenőrzések és büntetések
A tapasztalatok szerint ismét gyakoriak a vendéglátóegységekben a NAV-ellenőrzések. Az ellenőrök…
Tovább olvasom >Négyből három magyarnak csak a hibátlan gyümölcs ízlik
Még mindig vannak olyanok, akik lelkiismeret-furdalás nélkül dobnak ki ételt…
Tovább olvasom >Így marad friss az őszi gyümölcs sokáig
Az őszi szezonban bőségesen találkozunk különböző gyümölcsökkel a boltok polcain,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek…
Tovább olvasom >NGM: az élelmiszeripar és a gyógyszergyártás is jól teljesít
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki adatai alapján a magyar…
Tovább olvasom >FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >