Adó végrehajtási moratóriumot kér a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozások számára
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javasolja, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő vállalkozások esetében központilag függesszék fel a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított hatósági beszedési megbízások kiadását.
A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának HIPA adóelőleg behajtási intézkedései rámutatnak arra, hogy a turizmusban és vendéglátásban dolgozó budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzete immár tarthatatlan. Bár a lépés úgy tűnik jogszerű, a BKIK álláspontja szerint a nehéz helyzetbe került vállalkozások esetén most a segítség a legfontosabb.
Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezért levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a kormány gazdaságért felelős tagjaihoz, hogy amint azt a február 3-i közleményében már javaslatként felvetette, vezessenek be végrehajtási moratóriumot év végéig a HIPA fizetésekre, valamint az egyéb adónemekre is azon vállalkozások számára, akik a 485/2020. (XI. 10.) és 571/2020. (XII. 9.) Kormányrendeletekben TEÁOR számok szerint szerepelnek. A vállalkozásoktól beérkezett igények alapján a támogatásra jogosultak listáját egyúttal a BKIK javasolja kiegészíteni az idegenvezetőkkel (TEÁOR 7990) és a taxis személyszállítókkal (TEÁOR 4932).
A BKIK korábbi, február 23-i közleményében már felhívta a budapesti vállalkozások figyelmét, nyilatkozzanak a HIPA kedvezmény igénybevételéről, egyúttal szeretné tudatosítani a vállalkozásokban, hogy a HIPA fele automatikusan jár a kijelölt körnek. Ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a legnehezebb helyzetbe került vállalkozások számára 75 millió forint kezdőösszeggel nyílt szolidaritási pénzalapot indít. A szolidaritási alap ötletének pozitív fogadtatását jelzi, hogy bár a támogatási program részletein még dolgozik a kamara, már érkeztek felajánlások olyan vállalkozásoktól, akik támogatásukkal csatlakozni szeretnének.
A BKIK számításai szerint nagyságrendileg 15 ezer budapesti vállalkozás kerülhetett a pandémia miatt olyan helyzetbe, hogy szándékai ellenére sem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségéknek. Számukra a kamara mindenképp javasolja az automatikus végrehajtási moratóriumot. Ezzel nem csak ezen vállalkozók, hanem az általuk foglalkoztatott több tízezer budapesti munkavállaló és családja megélhetését sikerülhet megvédeni.
Kapcsolódó cikkeink
A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Cipősdobozokban vitték be a NAV-nak a 65 milliós bírságot
Szokatlan fordulatot vett egy budapesti adóellenőrzés: a Nemzeti Adó- és…
Tovább olvasom >NAV: több mint 460 liter illegális pálinkát és több száz doboz cigarettát találtak egy háznál
Házilag tákolt lepárlókészülékekre, több mint 460 liter igazolatlan eredetű alkoholra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >