Adminisztrációs könnyítés a bortermelőknek
A nagyobb borászatoknál várhatóan bevezetik az elektronikus pincenaplót, míg a kisebb, évi ezer hektoliternél kevesebb bort termelők kikerülnek a jövedéki szabályozás alól – írja a Magyar Idők.
A Földművelésügyi Minisztérium a lapot arról tájékoztatta, hogy az intézkedésről az elvi egyezség már megszületett az érintett tárcák és hivatalok között, a kistermelők kedvezménye elsősorban az adminisztrációban jelenik majd meg, mivel megszűnik a kettős jelentési kötelezettségük.
Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az intézkedéssel amellett, hogy a kistermelők terhei csökkennek, javulhat a borpiac ellenőrzésének hatékonysága is.
A szakember szerint a másik nagy lépés a nagyobb és közepes üzemekre vonatkozik majd, a tervek szerint az ezer hektoliter feletti termelők esetében bevezetik az elektronikus pincenaplót, az online nyilvántartás legnagyobb előnye, hogy az adóhatóság és a hegyközség azonnali, naprakész információval rendelkezik majd a készleteket illetően.
A bortermelőket érintő változások többsége az adminisztrációs terhek csökkentésére irányul, így a termelők több erőforrást tudnak fordítani a szőlő- és bortermelésre, a készülő borstratégia célja is az, hogy javuljon az ágazat hatékonysága. A szaktárca tájékoztatása szerint e cél érdekében 2010 óta számos lépést megtett már a kormány, a következő intézkedés pedig a származási bizonyítványok igénylésének és kiadásának elektronizálása lesz – számol be a Magyar Idők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jó borok, nyomasztó mellékízek!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megváltozik a borok ízvilága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magazin: Kulcstényezők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >