Áder János: szerdán nyílik a Planet expo
Szerdán nyílik a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expo és élményprogram, ami október 1-jéig várja az érdeklődőket a Hungexpo területén; az ingyenesen látogatható rendezvény az élelmiszer, az élelmiszer-biztonság és a hulladékgazdálkodás témái köré épül – hangzott el Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.

140 fenntarthatóságért dolgozó cég lesz jelen
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének beszélgetőtársa Unger Zsolt, a fenntarthatósági élményprogramot megálmodó Unger and Partners tulajdonosa volt, aki elmondta, a rendezvényre 140 – a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységet végző – magyar céget hívtak meg.
Kitért arra, hogy az expo melletti Your Planet (A te bolygód) program egyedülálló látványvilággal várja az érdeklődőket. Unger Zsolt szerint ezt a rendezvényelemet úgy kell elképzelni, mint egy túrát, amelynek során megismerjük bolygónk törékenységét, összetettségét és a „túra” végén objektív képet kapunk a fenntarthatóságról.
Az iskolásoknak szóló Heroes of the Future (A jövő hősei) program lesz a szervezők szerint a legizgalmasabb, amelynek egy-egy etapja 75-80 perces lesz, és a gyerekek úgy érezhetik majd magukat, mintha egy videójáték szereplői lennének – ismertette Unger Zsolt.
Utóbbi kapcsán elmondta, a szerdai hivatalos megnyitó előtti mínusz egyedik és mínusz kettedik napra iskoláscsoportok jelentkezését várták, és akkora volt az érdeklődés, hogy egy nap alatt beteltek a helyek.
Unger Zsolt szerint mindenképpen érdemes kilátogatni a Planet Budapest expóra, hiszen a világban nagy a törekvés a fenntarthatóság, az ezt célzó technikák megismerésére, alkalmazására. A rendezvény célja, hogy összegyűjtsék a témával foglalkozó legprogresszívabb magyar cégeket, vállalkozásokat, startupokat, a fiataloknak pedig bemutassák, hogy „merre tart a világ”, milyen innovációk léteznek, ezzel akár segítve őket a pályaválasztásban is.
Kapcsolódó cikkeink
A fenntarthatóságot nem halasztják a magyar vállalatok – jelentős előrelépést mutat az ESG-felkészültség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntartható, emberközpontú, élményalapú
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (2. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MEGJELENT A TRADE MAGAZIN LEGFRISSEBB SZÁMA!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába feszült a magyarok fele a karácsonyi ajándékok miatt, a minőségből nem adunk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A pénztárca mellett az értékek is számítanak – így változik a magyarok vásárlása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
