Adatok és intuíciók: hogyan dönthet jól a HR 2025-ben?

A bér továbbra is az a tényező, ami a hazai munkavállalókat leginkább érdekli egy állás esetében
Már számos lehetőség közül válogathatnak az emberi erőforrás-menedzsmenttel foglalkozó szakemberek annak érdekében, hogy a legideálisabb kollégákat választhassák ki a cég számára. A digitális platformokon való toborzás nyújtotta, HR-t támogató lehetőségek közül pedig a leghasznosabb a mérhetőség és az ebből származó nagy mennyiségű, valós idejű adat.
Kizárandó az emberi tényező?
Adatalapon biztosabb a döntés
„Ha egy vállalatnak szüksége van új munkaerőre, gyakran információhiányos helyzetben vannak a cégek: nem tudják például, hogy hány cég keres az adott pozícióra munkavállalót, hány jelölt érhető el a piacon, lokáció szerint hol található a legtöbb szakember vagy éppen milyen az elvárható fizetési csomag. Ezeket persze szorosan követik az adott cég anyagi realitásai is”
„A HR szakmai döntéseket jelentősen hatékonyabbá teszi, ha van egy azt megalapozó adatcsomag, ami tartalmazza a keresett pozícióval kapcsolatos információkat, például az aktuális jelentkezőszámot, a bérigények alakulását, valamint a hasonló kategóriában feladott hirdetések számát és az azokra érkező jelentkezések átlagos mennyiségét. Ezért lehet jelentős segítség a toborzásban egy nagy adathalmazból készült elemzés, amilyen a Profession.hu új, bizonyos hirdetői csomagoknál elérhető Job Report szolgáltatása”
Kapcsolódó cikkeink
Profession.hu: Négyről öt hónapra nőtt az átlagos álláskeresési idő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Munkáltatói rémálom: csendes felmondásban a dolgozók háromnegyede?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Generációkon átívelő, családbarát és szerethető: rangos munkáltatói díjakat nyert novemberben a Lufthansa Systems Hungária
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



