A zsűri nemzetközi elnöke

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 14. 08:00

Charles Tjessem, a Bocuse d’Or magyar döntő zsűrijének nem-zetközi elnöke szerint 2003-as győzelmét „apró” trükkök is segítették, például, hogy forró kövekkel sikerült megőriznie feltálalt ételei megfelelő hőmérsékletét. Bár a 11. versenyzőként mutatta be fogásait, néhány tudatosan használt erősebb ízzel sikerült a sok kóstolásban „elfáradt” zsűrit meglepnie. A verseny legalább annyira a taktikán is múlik, mint az ételkészítésen – véli a norvég szakember.
A mesterszakács lapunk kérdéseire válaszolva beszélt a csúcsgasztronómia néhány aktuális kérdéséről is. Szerinte a szakma fejlődését az utóbbi évtizedben pozitív irányba befolyásolta a séfek közötti kommunikációs lehetőségek jelentős bővülése, valamint a séfek és a beszállítók közös céljainak meghatározása. Reméli, hogy a közeljövő meghozza a visszatérést az egyszerű, klasszikus főzési módszerekhez, aminek elsődleges rendeltetése a jó íz! A séfek fő feladata ma saját arcuk megtalálása, mert a szakácsok és az éttermek túl gyakran utánozzák egymást.
Alapanyagként az éttermeknek lehetőleg saját környezetükből származó, minél frissebb termékekkel kell dolgozniuk, és a séf feladata közvetíteni a vendég felé az általa használt helyi alapanyagok „történetét”– forrásukat, előállításuk érdekes részleteit, kapcsolatukat a beszállító partnerrel.

Kapcsolódó cikkeink