A YouTube és a TikTok az amerikai tinédzserek által legtöbbet használt közösségi médiumplatform
A Pew Research Center által az amerikai tizenévesek körében végzett legfrissebb felmérés szerint a YouTube az idén már a második egymást követő évben a legelterjedtebben használt online platform (93%). A második helyen a TikTok (63%) végzett, melyet a Snapchat (60%) és az Instagram (59%) követ.
Az első öt helyezett közé még épp befért a fiatalok körében egykor a közösségi médiát uraló Facebook, amelyet használó tizenévesek aránya a 2014-2015-ös 71%-ról a mostani felmérésben már 33%-ra esett vissza.
A tanulmány szerint a tizenévesek egyharmada szinte folyamatosan használja az első öt oldal legalább egyikét.
A felmérésben megemlített további online platformok közé tartozik a Discord (28%), a WhatsApp (21%), az X (korábbi nevén Twitter) (20%), a Twitch (17%), a Reddit (14%) és a BeReal (13%).
A szeptember 26. és október 23. között 1453 13-17 éves fiatal megkérdezésével zajlott, a tizenévesek közösségi média-, internet- és eszközhasználatát vizsgáló felmérés során többen úgy nyilatkoztak, hogy „szinte folyamatosan” használják a közösségi médiát. Mindeközben a tizenévesek közel fele mondta azt, hogy „szinte állandóan” használja az internetet, szemben a 2014-2015-ös felmérésben rögzített 24%-kal.
Kapcsolódó cikkeink
Prebiotikus italt dob piacra a Nestlé USA
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már USA-szerte kapható a Pepsi® Prebiotic Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Leáll a fagyasztott termékekkel a Coca-Cola Észak-Amerikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változás a Rossmann Magyarország vezetésében: Németh Kornél úgy döntött, hogy 2026-ban új kihívások felé indul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


