A WWF Europe új tanulmánya szerint az EU „nem táplálja, hanem megeszi a világot”

A fejlett országok fogyasztása pusztító

A tanulmány a következőkre hívja fel a figyelmet: 

Annak ellenére, hogy az Európai Unió a világ gazdasági értelemben vett legnagyobb élelmiszer exportőre, jelentős kereskedelmi deficitet mutat tápanyagtartalom szempontjából, vagyis annak alapján, hogy a kalória és a fehérjetartalom az exportált és importált élelmiszerekben miként alakul. Az EU ugyanis az arányosnál nagyobb mennyiséget fogyaszt ezekből, és ekkora mennyiségű élelmiszer megtermelése csak úgy lehetséges, ha jelentős mennyiségű erőforrás-import zajlik. 

Az ukrajnai háborúval a háttérben sürgős intézkedések meghozatalára van szükség a globális élelmiszerhiány megakadályozásának érdekében. Viszont bizonyos érdekcsoportok arra használják fel ezt a háborút, hogy fellazítsák az EU környezetvédelmet célzó előírásait, méghozzá arra a régen megdőlt érvre hivatkozva, hogy Európa „látja el élelmiszerrel a világot”. A WWF tanulmánya arra szolgáltat bizonyítékot, hogy ez csupán egy mítosz. 

Az új tanulmány bemutatja, hogy az EU élelmiszer behozatala és termelése is alapvetően fenntarthatatlan, mivel erodálja a természeti erőforrásokat, hajtóerőül szolgál a globális erdőírtáshoz és az egész világon kimeríti a halállományokat. Az EU-ban előállított élelmiszerek nem kevesebb, mint 40 százalékát ráadásul sosem eszi meg senki, és a pazarlásnak ez a szintje hatalmas árat követel mind az éghajlat, mind a biodiverzitás alakulása szempontjából.

Az EU élelmiszertermelésének további növelése, ahogy azt egyes politikai és lobbi csoportok a globális élelmiszerválságra adott válaszként javasolják, csak tovább súlyosbítaná ezeket a problémákat. Ehelyett a fogyasztásunk átalakítására lenne szükség, mert az jobban hozzájárulna az élelmezésbiztonsághoz és csökkentené az EU élelmiszer-rendszerének negatív hatásait. 

A jelentés többek között rámutat, hogy:

• Az EU agrárkereskedelmi modelljének lényege az alacsony hozzáadott értékű nyersanygok behozatala (kakaó, gyümölcsök és szójabab például) és a magas hozzáadott értékű élelmiszerek (bor, csokoládé) kivitele, ami pozitív hatású az EU gazdaságára, de nem feltétlenül az a világ élelmiszer-ellátására.
• Az EU-ba importált mezőgazdasági áricukkek közül soknak az előállítása erdők és más ökoszisztémák hektárjainak milliószámra való kiírtásába kerül, ami hozzájárul a klímaváltozáshoz, a biológiai sokféleség és a társadalmi igazságosság csökkenéséhez. Az EU jelenleg tárgyalás alatt álló, erdőírtás ellenes rendelet-tervezete az egyik esély arra, hogy ez a rombolás befejeződhessen. 
• Az EU csaknem kétszer annyi tengeri halat importál, mint amennyit előállít, és ezek egy része olyan trópusi térségekből származik, ahol a helyi lakosság legfontosabb fehérjeforrását jelentik ezek a halállományok, és amelyek viszont egyre nehezebb hozzáférni a túlhalászás és az éghajlatváltozás következtében. Az akvakultúrás termelés hozhat erre megoldását, de csak akkor, ha elsősorban növényevő halfajokra (pl. ponty) és szűrőtevékenységet végezve táplálkozó puhatestűekre irányul, a ragadozó fajok (pl. lazac) helyett. 
• Az EU több állati eredetű terméket állít elő annál, mint ami az egészségünk szempontjából javasolt. A túlméretezett állatállomány fenntartásához a gabonatermésünk több, mint felét az állatokkal etetjük fel, és hatalmas mennyiségű szóját és egyéb takarmányt importálunk. A takarmány vagy üzemenyag célú növénytermesztés a jellegéből adódóan nem hatékony, növeli az európai mezőgazdaságnak és élelmiszer-feldolgozásnak a biodiverzitásra, a talajok egészségére és az éghajlatra gyakorolt negatív hatásait. 
• Az EU-ban minden egyes évben hatalmas mennyiségű élelmiszert pazarolunk el, amelynek becsült értéke nem kevesebb, mint évi 173 kg élelmiszer fejenként. És noha a kereskedelem és a fogyasztók egyre nagyobb figyelmet fordítanak az élelmiszerpazarlás megelőzésére, a termelő gazdaságokban keletkező élelmiszer veszteségekre sok esetben nem irányul kellő figyelem, pedig a teljes megtermelt élelmiszer mennyiség 15 százaléka a betakarítás során, vagy nem sokkal azt követően megy veszendőbe. 
• Az európai fogyasztók szeretnének változtatni: ötből három európai uniós lakos szeretne fenntarthatóbban étkezni és négyből három szerint olyan uniós szabályozásra van szükség, amelyik biztosítja azt, hogy az EU területén forgalmazott termékek ne vezessenek a biológiai sokszínűség csökkenéséhez. 
• Egyre több élelmiszer-vállalkozás köteleződik el a természeti környezet megóvásának érdekeit szem előtt tartó élelmiszer-termelés, a regeneratív mezőgazdaság és a szigorúbb állatjóléti előírások mellett. Napjainkban az EU és Nagy-Britannia együttes területén 14,6 millió hektár – ami a teljes mezőgazdasági művelés alatt álló terület 8,1 százaléka – áll ökológiai művelés alatt, ahol közel 350 000 gazdálkodó dolgozik. Az EU-ban az ökológiai gazdálkodásból származó termékek piacának nagysága 2010 óta értékben megkétszereződött. 

Az Európai Bizottság által 2023-ban bemutatni tervezett, az európai fenntartható élelmiszer-rendszerek jogi kereteit meghatárzó szabályozási keretrendszernek tehát fordulópontot kell jelentenie. A WWF Eurpe jelentése több olyan lehetséges utat is bemutat, amelyek követésével az új jogszabály elvezetheti az EU élelmiszer fogyasztását a fenntarthatóság irányába. 

Jabier Ruiz, a WWF vezető szakértője hozzátette, hogy „az Európai Bizottság többé nem visszakozhat a határozott lépések megtételétől az élelmiszer fogyasztásunk környezetre és társadalomra gyakorolt hatásainak kezelése érdekében. Ennek hiányában elérhetetlen álom marad az EU élelmiszer-rendszerének fenntarthatóvá tétele. Most van itt az ideje, hogy hozzányúljunk a mélyen gyökerező problémákhoz abban a kérdéskörben, hogy miként állítjuk elő és fogyasztjuk el az élelmiszereket. A fenntartható élelmiszer-rednszerek kialakítását célzó, készülő keretszabályozás kijelölheti ehhez az irányt és útmutatást adhat a politikai lépésekhez.”

Forrás: wwf.eu