A WPP Openmindot választotta a Nestlé kizárólagos médiaügynökségének Európában
A Nestlé közölte, hogy a jövőben a WPP Openmind lesz a vállalat egyedüli médiaügynöksége Európában. Döntésével a világ legnagyobb csomagoltélelmiszer-gyártója a vásárlási szokásokban mélyreható változásokat előidéző megélhetési válság közepette igyekszik hatékonyabban megcélozni a fogyasztókat.
A Nestlé ügynökségi tevékenységének elnyerése jelentős nyereség a WPP Openmind számára egy olyan időszakban, amikor a reklámköltések világszerte csökkennek. A világ vezető reklámcsoportja augusztusban csökkenteni kényszerült az egész éves növekedésre vonatkozó előrejelzését a technológiai cégek költésszintjének visszaesése miatt.
– A (szerződés) eredménye hatékonyabb döntéshozatal és médiatervezés lesz, ami lehetővé teszi, hogy a kampányok méretarányosan építsék a márkákat és nyerjék el a fogyasztók figyelmét – közölte a Nestlé szóvivője egy közleményben.
A Nestle marketingkommunikációját – a médiavásárlástól és -tervezéstől a kampányok aktiválásáig – több mint 2000 márkája, köztük a Kit Kat és a Nescafe számára tehát a WPP Openmind fogja koordinálni.
A Nestlé nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mennyit költ reklámra Európában.
Kapcsolódó cikkeink
Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Topor Ágnes: „Sokan nem ismerik az utalványok eladásösztönző hatását”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Nestlé és a Tesco újra együtt támogatja az Élelmiszerbank munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >