A Walmart a Google anyavállalatával együttműködve tervez drónos házhoz szállítást
A Google anyavállalatának, az Alphabetnek a dróntechnológiával foglalkozó leányvállalata támogatja a drónokkal történő házhoz szállítást a Walmart egyes üzleteiben.
A Walmart, amely 2021 végén indította el a drónalapú házhoz szállítást három északnyugat-arkansasi áruházából, ma már hét államban és 36 áruházban kínálja a szolgáltatást, és elmondása szerint eddig több mint 10.000 biztonságos kiszállítást hajtott végre. A kiskereskedő most a Winggel, a Google anyavállalata, az Alphabet által működtetett on-demand drónos kiszállítási szolgáltatóval fog össze.
A Walmart a következő hónapokban Dallas két üzletéből kínál majd drónos házhoz szállítást, így a kiskereskedő szolgáltatása újabb 60.000 otthonba juthat el. A látótávolságon túl repülni képes drónok segítségével a Walmart szerint a szolgáltatást kínáló üzletek körülbelül hat mérföldes körzetében élő vásárlóknak tud igény szerinti kiszállítást biztosítani.
A texasi Friscóban található Walmart Supercenter lesz az első olyan üzlet, amelyben Wing elindítja a drónokkal történő házhoz szállítást, és csatlakozik a kiskereskedő Dallas körzetében már meglévő és működő 11 drónközpontból álló hálózatához.
A szolgáltatás elindulását követően a vásárlók a Wing alkalmazást letöltve és címüket megadva ellenőrizhetik, hogy otthonuk a Wing drónos kiszállításának hatótávolságán belül van-e. A rendelhető termékek között fagyasztott finomságok, háztartási cikkek, last minute étkezési megoldások és törékeny termékek, például tojás is szerepel.
Kapcsolódó cikkeink
„Csendes” órákat vezet be üzleteiben a kanadai Walmart
A Walmart Canada új kezdeményezése keretében áruházait „csendes” órákkal kívánja…
Tovább olvasom >New York állam kötelezővé teszi a pánikgombokat a kiskereskedelmi üzletekben, a Walmart ellenzi a változtatásokat
New York állam szenátusa nemrégiben elfogadott egy törvényjavaslatot, amely kötelezi…
Tovább olvasom >Üzemen kívül helyezi az önkiszolgáló kasszákat a Walmart egyes üzleteiben
A Target, a Dollar General és más láncok után a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >