A Visa Europe a piaci átlag felett növekedett Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 31. 11:02

A Visa Europe 2015-ben európai szinten és Magyarországon is nagyon jó évet zárt, amióta 2014 elején az interchange szabályozás bevezetésével visszaállt a versenysemleges helyzet, a Visa minden negyedévben a piaci átlag feletti ütemben növekedett Magyarországon – mondta Kiss Ede, a Visa Europe Magyarországért felelős vezetője szerdán az MTI-nek.

visa

A nemzetközi kártyatársaság szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint az egy Visa kártyára eső POS-terminál költések száma tavaly mintegy 21 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, a POS-tranzakciók száma pedig közel 20 százalékkal. A Visa kártyás költések a magyarországi online kereskedőknél egy év alatt 52 százalékkal nőttek, több mint 36 milliárd forintos költést generálva. A kártyás költések értéke tavaly 22 százalékkal emelkedett az előző évi 20,2 százalékos növekedés után, ami meghaladta a magyar piac növekedését.

Kiss Ede elmondta: az egyenlő piaci feltételek megteremtése óta a Visa Europe folyamatosan növekszik Magyarországon, az azóta eltelt mind a nyolc negyedévben a piaci átlag felett teljesített.

Az érintéses technológiáról szólva kiemelte, hogy innen már nincs visszaút, az online, mobil eszközökről induló fizetések terjedése messze megelőzi az egyéb fizetések térhódítását. Hozzátette, ez jó kiindulási pont a digitális és mobil fizetési megoldások további bővítésére. Magyarországon eddig négy bank bocsájtott ki érintéses Visa kártyát, az Erste, a Budapest Bank, a K&H és az OTP Bank, és jelenleg a forgalomban lévő POS-terminálok több mint fele fogadja el a Visa érintéses kártyákat.

Arról, hogy Magyarországon nemrég szóba került a készpénzes fizetések visszaszorítása a feketegazdaság csökkentése érdekében, Kiss Ede úgy vélekedett, az egész társadalom számára előnyt jelenthet, ha visszaszorul a készpénz használata és még jobban elterjednek az elektronikus fizetési módok. A kormányzati támogatás, az ésszerű motiváció sokat segíthetne ebben – tette hozzá.

A Visánál úgy tudják, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a kártyás fizetés jövőre indulhat. Kiss Ede ezzel kapcsolatban elmondta: a BKK nyilván egyeztet azokkal a piaci szereplőkkel, amelyek ebben részt vehetnek, így a bankokkal és a kártyatársaságokkal, de a Visa is folyamatosan konzultál a különböző megoldásokról a BKK szakértőivel.

Kiss Ede a Visa Inc. és a Visa Europe egyesüléséről kifejtette: az a legjobb időzítéssel és az ügyfelek valamint a vállalatok számára legjobb kondíciókkal történik. A tranzakció, amelyhez számos hatósági engedély szükséges, várhatóan a Visa Inc. harmadik pénzügyi negyedévében, 2016 április-júniusában zárul le.

A Visa Europe 2015-ben 2,31 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 25 százalékos növekedés az előző évhez képest. A költségek már négy éve nem változtak, miközben a Visa rekordmértékű összeget, 739 millió eurót térített vissza tagbankjai számára engedmények és közös beruházási kezdeményezések formájában. Jelenleg több mint 522 millió Visa kártya van forgalomban a kontinensen, azaz minden európai felnőtt lakosra jut egy kártya, és már minden 5,70 euróból 1 eurót Visa kártyán költenek el Európában. A POS-költések összértéke 7,7 százalékkal növekedett 2015-ben, elérve az 1580 milliárd eurót. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink