A világörökségi területekre is kiterjesztették a vasárnapi zárva tartást

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 28. 12:00

A világörökségi területekre is kiterjeszti a vasárnapi munkavégzés tilalmát a kereskedelemben a kormány az Országgyűlés elé kedden beterjesztett törvényjavaslatban. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az érintettek többsége ellenzi a további szigorítást.

polc-

Az új módosítás azt fogja jelenteni, amikor az Országgyűlés jóváhagyását követően a Magyar Közlönyben megjelenik, akkortól lép hatályba, hogy a világörökségi területen a további kivételek közé nem tartozó üzleteket leszámítva mindenkinek be kell zárni – mondta az InfoRádiónak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Például találhatók ezen a területen nagyobb alapterületű szupermarketek, ők a jövőben nem nyitnak ki, de hogy ha benzinkút, gyógyszertár van, az természetesen kinyithat, hiszen ezek a kivételek megmaradtak továbbra is. És a 200 négyzetméternél kisebb üzlet a világörökségi területen természetesen nyitva maradhat a zárva tartási időszakban is, ha a tulajdonos vagy a segítő családtag áll a pult mögött. Tehát nem arról van szó, hogy a világörökségi területen egyáltalán semmi sem nyithat ki, hanem pusztán arról, hogy a kivételek köre szűkül, de akik még beleférnek a kivételekbe, azok ott is és máshol is nyitva lehetnek – tette hozzá.

A kereskedők megosztottak a szigorítás kérdésében. Vannak olyanok, akik támogatják általában a vasárnapi nyitva tartást, tehát nem helyeslik a kormány mostani döntését. Ezek között nemcsak nagy, hanem kisebb vállalkozások is vannak. És vannak olyan kisvállalkozások, akik helyeslik ezt a döntést, mert úgy vélik, hogy számukra a nagyobb áruházak versenyelőnye egy ilyen helyzetben csökken.

Vámos György szerint ezzel együtt a többség véleménye az, hogy az egész zárva tartási szabályozásnak lesznek káros gazdasági hatásai. Forgalomvesztés, elbocsátás, idegenforgalmi vonzerő csökkenése. „Ezekkel továbbra is számolunk, de azt is tudomásul kell venni, hogy vannak olyan vállalkozások, vagy alkalmazottak, akik ezzel egyetértenek”.

Az NGM-ben még a törvény jóváhagyása előtt volt egy egyeztetés-sorozat, ott nagyon sok kérdés fölmerült. A későbbi módosításokról, ilyen a benzinkúton lévő Shop, vagy a világörökségi területeknek a kivonása a kivételek alól, már nem volt. „Ugyanakkor én azon az állásponton vagyok, hogy miután ezekről a döntésekről több hétig elhúzódott a parlamenti vita, ha valakinek szándékában állt, az ki tudta fejteni a véleményét, hiszen a döntéshozókhoz bármikor oda lehet fordulni akár egy levélben is. Az más kérdés, hogy mit vesznek figyelembe ebből” – fogalmazott a főtitkár. (inforadio.hu)

Kapcsolódó cikkeink