A Világbank csökkentette idei növekedési előrejelzését

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 11. 11:30

A Világbank pesszimistábban ítéli meg a világgazdaság idei növekedési kilátásait, kiemelve, hogy a fejlődő országok növekedését visszaveti a nyersanyagárak csökkenése és a hitelek drágulása.

Fold-terkep

Szerda késő este közölt, idei második Global Economic Prospects című jelentésében a Világbank azt prognosztizálja, hogy a globális gazdaság az idén 2,8 százalékkal nő a januárban becsült 3 százalékkal szemben.

A nyersanyagárak csökkenése, különösen az olaj árának közel 40 százalékos zuhanása a korábban feltételezettnél súlyosabban érinti a nyersanyagexportőröket, ezért a fejlődő országok hazai összterméke az idén valószínűleg csak 4,4 százalékkal bővül a korábban jelzett 4,8 százalékkal szemben. Ugyanakkor a globális növekedést segíthetik az alacsonyabb nyersanyagárak, ezért a nemzetközi pénzintézet érvényben hagyta a 2016-17-re vonatkozó korábbi 4 százalékos előrejelzését.

Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza kiemelte, hogy a növekedési kilátásokat illetően alapvető fontosságúak a hitelköltségek, és hangsúlyozta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek a jövő évig ki kellene tolnia a kamatemelést, elkerülendő a növekedés lefojtását és a valutaárfolyamok hektikus ingadozását.

„Azt javasoljuk az országoknak, különösen a fejlődő gazdaságoknak, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket” – mondta Basu.

A Világbank szerint az idén először India lesz a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága, az indiai GDP várhatóan 7,5 százalékkal bővül a januárban becsült 6,4 százalékkal szemben. A kínai gazdaság növekedését változatlanul 7,1 százalékra teszi a Világbank.

Kedvezőtlenebbnek látja a Világbank az Egyesült Államok kilátásait is, idei növekedési prognózisát 3,2 százalékról 2,7 százalékra szállította le és jövőre is csak 2,8 százalékra számít.

A vegyes gazdasági kilátások miatt az amerikai gazdaságnak is jót tenne, ha a Fed csak jövőre kezdene kamatemelésbe, mert a magasabb kamatok és az erősebb dollár nem használna az amerikai gazdaságnak, és kedvezőtlen hatással lenne más gazdaságokra is – mondta Basu, hozzáfűzve, hogy ez személyes véleménye.

A Világbank előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén 2,4 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal, 2017-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik. A bank csak az idei prognózison változtatott, a januári előrejelzéshez képest 2 százalékról 2,5 százalékra javította növekedési előrejelzését. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink