A világ spárgatermesztésének felét Kína adja
Kína valamely régiójában mindig szednek spárgát, gyakorlatilag az év 365 napján hozzáférhető, mégis csak a lakosság szűk fele ismeri – olvasható a magyarmezogazdasag.hu-n. A világ teljes spárgafelhozatalának fele náluk terem meg, a lehető legváltozatosabb technológiákkal dolgoznak – derült ki az olaszországi Cesenában tartott második nemzetközi spárganapokon.
Érdekes tudósítást közölt a német Gemüse szaklap, a tavaly novemberben, Cesenában tartott második nemzetközi spárganapokon elhangzott két Kína-témájú előadást foglalták össze. Kiderül a cikkből egyebek között, hogy több mint 900 ezer tonna spárgát szednek Kína-szerte, ami a világ termesztésének mintegy fele. Ebből 520 ezret frissen értékesítenek, a maradék a feldolgozóiparhoz kerül. Nemcsak a közismert, befőttesüvegben vagy konzervdobozban tartósított spárgára kell azonban gondolnunk: lesz belőle fagyasztott spárga, spárgás tészta, chips, sör, sőt vodka is.
Dinamikusan nő a gyógyászati felhasználás is, egyre több alapanyag kell a spárgateákhoz, szirupokhoz, spárgakapszulákhoz, és az étrend-kiegészítőként forgalmazott, a reggelire szórandó spárgaporhoz.
Az ország sokféle klímazónájának köszönhetően egész évben van hazai friss spárga a kínai szupermarketekben, ennek ellenére csak a lakosság 47 százaléka ismeri ezt a zöldséget. A helyzet javulását remélik a különböző zöldségkultúrák termesztésének felfuttatására juttatandó célzott állami támogatástól.
A rendkívül változatos termesztési gyakorlatokba is bepillanthattak a tanácskozáson résztvevők, két kínai szakember elmondása alapján. Van, ahol az európaihoz hasonló módon termesztenek, máshol nagy légterű növényházakban a téli hónapokban is szednek, több régióban pedig elterjedt gyakorlat, hogy megszakítják a szedést, hagyják felnőni a lombozat egy részét, majd a növények regenerálódása után újra szedni kezdenek, megnyújtva ezzel a szezont az őszi hónapokra.
Rendkívül munkaigényes módszer, de lényegesen hosszabb ideig lehet ellátni a piacot friss spárgával.
A fajtahasználat tekintetében pedig az egész világ Kínára figyel, minden nemesítőcég igyekszik tesztelni a meglévő fajtáit a kínai viszonyok között, de van már saját nemesítőállomásuk is. A legfontosabb nemesítési célok az antociánmentesség, a lendületes növekedés, illetve a szubtrópusi régióban masszív problémaforrásként számon tartott Phomopsis asparagi kórokozó elleni rezisztencia.
(magyarmezogazdasag.hu, Tömpe Anna)
Kapcsolódó cikkeink
Súlyos uniós eljárás fenyegeti a Sheint – akár milliárdos bírságot is fizethet a kínai óriásplatform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kína szigorítja a livestream kereskedelem ellenőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
