A világ legnagyobb étteremláncai

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 25. 15:24

A National Restaurant News című amerikai szaklap minden évben megjelenteti a világ 200 legnagyobb forgalmú étteremláncának (gyors és hagyományos láncok egyaránt) listáját, amelyet az előző pénzügyi év adataiból állítottak össze. Az adatok az amerikai értékesítésre vonatkoznak, de minimum tanulságosnak nevezhetők, érdemes hát a legfontosabbakkal megismerkednünk.

Ahogy megszokott, az első 10-ben rendre ugyanazokkal az – egymást néha meg- és visszaelőző – piaci szereplőkkel találkozhatunk. A 2018-as listán az első, mint mindig, a McDonald’s, 37,5 milliárd dolláros eredménnyel, a második helyét néhány éve visszaszerző Starbucks 19 milliárddal (az alapító Howard Schultz idén köszönt el a cég éléről), az őket követő sorrend: 3. Subway (10,8 M), 4. Taco Bell (9,8 M), 5. Burger King (9,6 M), 6.  Wendy’s (9,3 M). Jellemző, hogy a lista 50. szereplőjének is nagyobb az Egyesült Államokban realizált bevétele 1 milliárdnál.

A TOP 200 „középmezőnyében” és az alatt gyorsan változnak a pozíciók, a dollártízmilliókban mérhető forgalmú „kisebb” láncok egy-egy év alatt többtucatnyi helyet ugorhatnak előre vagy hátra a listán. A szegmens leggyorsabb növekedését a pékség-kávézó kategória produkálta 7,7 százalékkal, a csirketémájú éttermek 7,3, a mexikóiak 6,8, az ital- és snack kombót kínálók 4,7 százalékkal gyarapodtak. //

Kapcsolódó cikkeink