A vidékfejlesztési források hatékony felhasználásával megújulhat a hazai állattenyésztés
A hazai állattenyésztést sújtó problémák enyhítésére, az ágazat versenyképességének javításra a minden eddiginél nagyobb vidékfejlesztési források minél hatékonyabb kihasználása jelentheti a megoldást – hangsúlyozta Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán megrendezésre kerülő KÁN Egyetemi Napokon.
Nehéz időszak áll az állattenyésztés mögött, és napjainkban is komoly nehézségekkel kell szembenézniük az ágazat szereplőinek. Az agráriumot sújtó aszály, a szomszédunkban dúló háború okozta gazdasági problémák és a járványos állatbetegségek folyamatosan próbára teszik az állattenyésztőket – mondta a NAK elnöke a KÁN Egyetemi Napok megnyitóján, Kaposváron. Papp Zsolt György hangsúlyozta: ebből a helyzetből a támogatások hatékony kihasználása jelentheti a kiutat. A magyar kormány által a maximális 80 %-ra növelt nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően minden eddiginél nagyobb pályázati forrás biztosítja az ágazat megújulását. A már megnyílt, valamint a közeljövőben megnyíló pályázatok lehetőséget biztosítanak egyebek mellett a kis és a nagy állattartó telepek fejlesztésére, a feldolgozás előmozdítására. Ezen forrásokat minél hatékonyabban és céltudatosabban kell lehívni.
Szeptember 29-e, Szent Mihály napja, az állattenyésztésben évszázadok óta a behajtás és a számadás ideje, 2020 óta az állattenyésztők napja Magyarországon
Ezen a napon előtérbe kerül a hazai állattenyésztés hagyománya, értékei. Azonban nemcsak ekkor, hanem az év minden napján köszönetet kell mondanunk állattenyésztőknek áldozatos munkájukért, ami révén folyamatosan ellátják megbízható, minőségi élelmiszerrel a fogyasztókat – hangsúlyozta a NAK elnöke. A KÁN Egyetemi Napok keretében megrendezett „20 éve az EU-ban: a magyar állattenyésztés mérlege” című konferencián a NAK elnöke elmondta: az elmúlt években mintegy 500 milliárd forint támogatás jutott el az állattenyésztőkhöz. Ez biztos hátteret ad a minőségi alapanyagok termeléséhez, de a feldolgozás előmozdítása, a hozzáadott érték növelése tovább javíthatná az ágazat szereplőinek eredményességét. Az Európai Unióban Magyarországon áll rendelkezésre a legtöbb állatalapú jogcím, és új alapokra kerültek az állatjóléti támogatások, mindezek nagyban segítik az állattenyésztők munkáját.
Magyarország a fenntartható gazdálkodás terén nemzetközi összehasonlításban komoly eredményekkel büszkélkedhet
1,5 millió hektáron folyik agrár-környezetgazdálkodás vagy ökológiai termelés, ezzel arányaiban dobogós helyet foglalunk el az EU-ban, és hazánk az első 10 ország között szerepel a világon. Ezt tovább fokozhatja az agrárdigitalizáció nyújtotta lehetőségek kihasználása, amely egyszerre termeti meg környezettudatos és hatékony gazdálkodás, valamint az élelmezésbiztonság alapjait – tette hozzá Papp Zsolt György.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
A csemegeszőlő jól bírja a klímaváltozást
A gyümölcstermesztés egyre inkább kihívásokkal küzd a változó időjárás miatt,…
Tovább olvasom >A magyar elnökség versenyképes és fenntartható agráriumot szeretne
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége olyan agráriumot szeretne, amely…
Tovább olvasom >Csongrád-Csanád vármegyében is kimutatták a madárinfluenza vírusát
Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét követően, Csongrád-Csanád vármegyében is madárinfluenza jelenlétét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >