A VHT üdvözli az áfa-csökkentés kiterjesztését az állatok újabb körére

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 21. 11:45

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) üdvözli az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének kiterjesztését az állatok újabb körére – mondta Menczel Lászlóné, a VHT titkára kedden az MTI-nek, miután a gazdasági miniszter bejelentette, hogy jövőre 5 százalékra csökkentik a szarvasmarha, a juh és a kecske „köztes” áfáját.

szarvasmarha

A VHT tikára különösen örvendetesnek tartotta, hogy a kormány tovább halad a megkezdett úton, és nem mondott le az élelmiszerek áfa-csökkentésének folytatásáról.

Jelezte ugyanakkor: a szakmaközi szervezet továbbra is azt szeretné, hogy a sertés-termékpálya teljes egészére kiterjessze a kabinet az általános forgalmi adó csökkentését. Így a fogyasztók ugyanis közvetlenül érzékelhetnék az áfa-mérséklés hatását.

Ez fontos volna a termelők számára is, mert a VHT prognózisa szerint az orosz embargó (főként közvetett) hatása miatt éles konkurenciaharccal kell számolniuk a közeljövőben a belföldi piacon is. Úgy vélik, hogy az áfa-csökkentés hatékony fellépést jelentene egyúttal a feketegazdaság ellen is – tette hozzá a VHT titkára. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink