A Versenyhivatal is harcol az infláció ellen
Fokozza az infláció letörésével kapcsolatos versenyjogi törekvéseit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH féléves konzultációsorozatba kezdett annak érdekében, hogy tájékozódjon a piaci folyamatokról és felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára a jelenlegi inflációs környezetben. A versenyhatóság az egyeztetés-sorozat első eseményén a Magyar Pékszövetséget fogadta.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/11/pexels-karolina-grabowska-5900228.jpg)
A versenyjog betartása most különösen fontos
Az inflációs környezet komoly kihívás elé állítja a vállalkozásokat, amelyek sokszor egyes költségeik meredek emelkedésével szembesülnek, amit képtelenek saját áraik emelése nélkül kigazdálkodni. Fontos ugyanakkor, hogy a helyzetet ne rontsa még a verseny korlátozása is, mert az további áremelkedésekhez vezetne, ami egyre nehezebb helyzetbe hozná a fogyasztókat. Az Európai Unió tagállamainak versenyhatóságait, valamint az Európai Bizottságot tömörítő Európai Versenyhálózat (ECN) az ukrajnai háború kitörését követően közös nyilatkozatot tett közzé a versenyjog háborús helyzetben történő alkalmazásáról, amelyet a GVH s irányadónak tekint.
Ezért a nemzeti versenyhatóság féléves konzultációs sorozatba kezdett, amelynek célja, hogy tájékozódjon a piacok folyamatairól és felhívja a gazdasági szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét a tiszta verseny kulcsfontosságára az infláció megfékezése érdekében.
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a konzultációs sorozat elindításával kapcsolatban rámutatott:
„A GVH védi a fogyasztókat és segíti a vállalkozásokat. Infláció idején a versenyjog helyes alkalmazásához elengedhetetlen a piaci szereplők gazdálkodási körülményeinek ismerete. Fontos emellett a vállalkozások versenyjogi tudatosságának erősítése, ha ugyanis összehangoltan hárítják át a plusz költségeiket a fogyasztókra, akkor megsértik a versenytörvényt. Elvárható, hogy a piaci szereplők ehelyett inkább innovatív módon fékezzék a növekvő költségeiket. Az infláció letöréséből mindenkinek ki kell vennie a részét.”
2022. november 29-én, a sorozat első eseményén Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese a Magyar Pékszövetség vezetőivel folytatott konzultációt az infláció kezelésével kapcsolatos aktuális kérdésekről. A találkozón a GVH elnökhelyettese egyrészt tájékozódott a szövetség, illetve az általa képviselt piaci szereplők jelenlegi helyzetéről és elképzeléseiről, másrészt tájékoztatást adott a versenyjogi szabályokból fakadó lehetőségekről és korlátokról.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke kiemelte:
„A vállalkozások legnagyobb problémája jelenleg a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanul emelkedő input költségek kezelése. Szakmai információ nyújtással, tendenciák előre jelzésével, a vállalkozásokat segítő pályázati lehetőségek ismertetésével segítjük a sütőipar szereplőit a megváltozott gazdasági környezethez való alkalmazkodásban.”
A GVH ezúton is felhívja a további nehéz helyzetbe került, vagy várhatóan kerülő ágazatok piaci szereplőinek, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét a konzultáció lehetőségére. Az érintettek az inflacioskonzultaciosorozat2022@gvh.hu email címen jelezhetik érdeklődésüket a Gazdasági Versenyhivatal felé.
GVH Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: „A bürokrácia és a túlszabályozás megöli az európai versenyképességet”
„Az adminisztratív akadályok minimalizálása és az egyenlő versenyfeltételek megteremtése kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >