A védelmi intézkedések enyhítése a vendéglátásban 2020 május 18-tól
A Magyar Közlönyben megjelent az újabb enyhítésekkel kapcsolatos jogszabály. A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján 2020. május 18-tól Pest megyére is enyhébb korlátozások lesznek érvényesek. Ezzel az intézkedéssel a szigorúbb szabályok már csak Budapestre korlátozódnak.
A vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések a következők:
2. § (1) A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében – így különösen az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban – a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – megengedett.
(2) A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében
a) az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és
b) a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
A szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések
4. § (1) A kereskedelemről szóló törvény szerinti szálláshely fogadhat vendéget, és a vendégek számára az ott-tartózkodás megengedett.
(2) A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.
A családi rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések
5. § (1) 2020. június 1. napjától a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt.
(2) 2020. június 1. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható.
(3) Az (1) bekezdés szerinti családi rendezvény során a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
Kapcsolódó cikkeink
Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában – jelentették szlovákiai magyar nyelvű…
Tovább olvasom >Sztárgázsi, balatoni panorámával – munkaerőhiány és irreális elvárások sújtják a vendéglátást
Tovább súlyosbodik a munkaerőhiány a hazai vendéglátásban – különösen a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >